Hogyan erősítettem a hátam és meditáltam a vízen könnyedén?

Kikapcsolódás és vízi élmények SUP-al.

Évek óta nagy szeretettel úszkálok a hazai vizekben és mindig is figyeltem, hogy sokan egy levegővel fújt deszkával eveznek, majd aszalódnak a napon. Soha nem értettem, hogy miért jobb a 25-26 fokos vízi mozgás helyett a deszkát választanom, viszont most megértettem. Tudja meg Ön is, hogy miért tesz jót ez a vízi mozgás és érezze magát jobban, tartson Velem!

Városból ki, kalandra fel!

Mi az a SUP?

A SUP egy olyan 5 perc alatt felfújható “gumi deszka”, amit egy lapáttal hajtva, ülő, térdelő vagy álló pozícióban szélcsendben lehet használni.

Az új készség elsajátításának hatása

Nem vagyok szörfös, leginkább lelkes hobbysta vagy legalábbis egy olyan ember, aki szeret kipróbálni új dolgokat, elsajátítani új készségeket és a használható tapasztalatokat megosztani másokkal.

A SUP-nál az volt a fantasztikus, hogy valójában nem számít, hogy milyen deszkával vagy csak annyi, hogy a vízen vagy és mész előre. Első próbálkozásra a széles deszkák bizonyultak könnyebben használhatónak, viszont az a jó ebben a mozgásformában, hogy percek alatt bele lehet jönni és ezáltal, könnyen érhetnek pozitív élmények, ami kiemelten jót tesz az ember önértékelésének.

Közösség, természet, csend, nyugalom.

Az élmények a vízen várnak

Az első pár perc után, már kellő biztonsággal mentem ülve a vízen, majd felálltam. – Semmi probléma nem volt. Mindig a távolba néztem és ez az érzés, egyszerűen fantasztikus volt, csendesség, csak a lapát csapásait és a víz áramlását hallja az ember. – Ez lenne a jelen és jövő megélése, tettem fel a kérdést többször is magamnak.

Az izmokat is kiválóan dolgoztatja

Terapeutaként mindig is fontosnak tartom a testi-lelki egyensúlyt, és mivel a fizikai terhelés, a sport nemcsak a mentális egészségnek tesz jót, hanem sokkal inkább izmainkat veszi igénybe, ezért masszőrként is fontos kiemelnem a SUP-ozás izmokra ható pozitív hatásait.

Ha felállunk, izmaink is jobban dolgoznak.

Először is, amikor az ember feláll a deszkára, nagyon jól fejlődik a propriocepció. (vagyis az az ízületi helyzetérzés, aminek fontos szerepe van az ízület stabilitásában és védelmében.) Ezenkívül a SUP-os evezésnél az alkar izmai, a bicepsz, a tricepsz, a mell, széleshátizom és a rombuszok is igénybe vannak véve. Ha a deszkára felállunk, akkor a talpi izompólya, a combhajlítók, combfeszítők, combközelítők, combtávolítók és a medence izmai is aktiválódnak.

Fontos kiemelnem még, hogy a mély hátizmok is dolgoznak, bizonyos keretek között, akár olyan hatást ehetünk el, mint a labdán való üléssel, mivel,hogy az egyensúlyunkat megtartsuk, folyamatosan apró, finom kontrollálásokat kell tennünk, amit a gerincünk melletti izmok nagyon szeretnek. 🙂

Tudta?

A SUP-ozás egy remek prevenciós (megelőző) mozgásforma, kevésbé terheli az ízületeket, közben megfelelően erősíti az izmokat.

Épp a kikötő felé vesszük az irányt. 🙂

Hasznos kikapcsolódás

Két órát voltunk a vízen, szélcsend volt és amikor azt éreztem, hogy elfáradok leültem, illetve visszafelé sodrással szemben mentünk, ami kicsit jobban próbára tett. – Amira még, oda kellett figyelni, hogy ne menjünk túl közel a parthoz, mert ott a hullámok nagyobbak.

Plusz tipp: A nádasok közelébe se érdemes nagyon menni, mert könnyen felakadhatunk. – De semmi pánik, szerencsére gyerekjáték a SUP-ot szélcsendben irányítani.

2 óra mozgás és ma is tettem valamit az egészségemért.

Összegzésül

Úgy gondolom, hogy a természetben lenni mindig jó dolog, a friss levegő, a szép környezet mindig tud adni, egy olyan pluszt, ami energiával tölt fel. A víz rezgése, a csend és a gondolatok helyes iránya mind-mind egy olyan érték a mai világban, amit nagyon kevesen tudnak belülről megélni. A SUP egy olyan sport, vagy mozgás, amivel pillanatok alatt kilehet zökkenni a városi nyüzsgésből, aki teheti, próbálja ki csak ajánlani tudom.

Ráadásul vannak kis közösségek is, akik szerveznek programokat, kisebb túrákat, sőt akár kutyával is lehet menni. – Egyszóval erősen ajánlott a SUP-ozás és az egészségnek is jót tesz. Ha kedvet kaptunk hozzá, bátran vágjunk bele, a vízi élmény érzés tuti nem marad el.

SUP kipróbálására itt is van lehetőség: Kattintson ide!

Professzionális izomlazításért, kattintson ide!

Coaching és segítő beszélgetéshez, kattintson ide!

Hasznos tartásjavítóhoz és extra gyakorlatokhoz, kattintson ide!

Jó egészséget!
Norbi

U.I.: Ha tetszett a bejegyzésem, kérem ossza meg másokkal is, hasznos lehet!

U.I.: Külön köszönet páromnak, aki folyamatosan mellettem volt.

Harmóniában a természettel, avagy a meditáció felemelő élménye a Balaton partján

Az elmúlt időszakban volt alkalmam többször is ellátogatni a Balatonhoz, olykor jólesik eltávolodni a város zajától és csendes környezetben, új energiákkal feltöltődve nekivágni újra a gyógyítás szent hivatásának.  A víz természetes, nyugtató, ősi ereje már gyerekkorom óta végigkísér engem, szeretem ezt az energiát, ezáltal meditációhoz és lelki megújuláshoz is tökéletes megoldás volt számomra. A megtapasztalt élményeimet szeretném megosztani.

meditáció-balaton

Csodálatos útra invitállak: Képzeld el…

Képzeld el, hogy ülsz a vízparton, eléd tárul a Balaton csodálatos víztükre, csend van és csak magadra tudsz figyelni. Ülsz a parton és közben teljesen más emberré válsz, a távolban látod a badacsonyi  hegyet és talán a távolban felbukkan egy-egy vitorlás is.

Csend van, csak magadra figyelsz, szinte el nem tudod képzelni, hogy lehetne is ez másképp, nincsenek autók, nincs embertömeg, ülsz a stég szélén és ez a csodálatos világ csak a Tied. Nem érdekel, hogy mi történik a városban, jelentéktelennek tűnő dolgok, az idegesség, a stressz mind-mind eltörpül e csodálatos táj mellett.

A stég a Tied, a Te kis birodalmad, és amikor ülsz a parton, megköszönöd az életnek, hogy itt vagy, nem akarsz máshol lenni, csak ülsz és itt vagy a legjobb helyen. Hálát adsz az életnek, hogy itt ülhetsz, hálás vagy, hogy volt lehetőséged eljönni és élvezni a természet eme csodálatos erejét.  Közben hallod, hogy a távolban elsuhan egy vonat, ami egyáltalán nem zavaró így a civilizációtól távol, majd lassan megfigyeled a nádak hangját, nem vagy egyedül, vannak körülötted, és akik ott vannak, és mind-mind harmóniában élnek melletted.

meditáció-masszázs

Csend és nyugalom: Csak a belsődre figyelsz…

Csend van, nyugalom, szemed behunyod, lazítasz eddigi testhelyzeteden, a levegő enyhén ki és beáramlik testedben, látod, ahogy mellkasod elemelkedik, majd kifújod a levegőt teljesen és minden világossá válik. Elcsendesedtél, elcsendesedtél, mert erre volt szükséged, itt a Balaton partján, itt a nyugalom és a béke szigetén. Nem számítanak az anyagi javak, a mindennapokat átjáró harácsolás, a több pénz, és magasabb pozíció vagy akár a metrón vagy a fővárosi dugóban való céltalan tolakodás, mind megszűntek.

Itt ülsz a parton és csak is egy dolog számít, a szíved valódi energiája, egy olyan energia, ami nem csupán átjár, de teljes mértékben megmutatja valódi célod, azt ,hogy mit is kell valójában tenned az életben. Csodálatos érzés, ahogy bőrödön érzed a kellemes nyári szellőt, ahogy átértékeled a világot és újra átéled ezt az élményt. A jelenben vagy, hazaérkeztél, nincs aggodalom a múlt sérelmei miatt, a rég megtörtént dolgok nem bukkannak elő, ha esetleg mégis akkor veszel egy nagy lélegzetet és megszabadulsz tőle, hiszen annyira eltörpül  a természet mellett. A jövő miatti állandó aggodalmaskodás is a múlté, hisz most itt vagy, új impulzusok érnek, a természet lélegzetelállító energiái, olyan rezgések, amelyek a nyugalom, elcsendesedés legmélyebb birodalmába vezetnek be Téged.

meditáció-masszázs-budapesten

Az élet, ilyen egyszerű. Minden világossá válik…

“Itt ülsz, és csak arra vágysz, hogy itt ülhess.” Gondtalan, boldog és hálás vagy az életedért, azért az életért, ami megadta számodra azt a lehetőséget, hogy itt ülhess a Balaton partján és, mintha a természet is azt akarná, hogy észrevedd, értékeld, majd jelet küld, és egy sirály száll fel a nádasból. Köszönöm, hogy megtapasztalhattam mindezt az élményt és mikor végeztél a meditációval, felállsz, és tudod, mit kell tenned az életben.(Titkon már a következő kis pillanatra vágysz, hogy újra itt lehess.)

Köszönöm, hogy végigolvasta meditációval kapcsolatos élményeim, amennyiben bármilyen kérdése lenne, kérem hívjon telefonon a 06/30 594 9225-ös telefonszámon, vagy írjon e-mailt a norbert@kiseri.hu –ra.

Amennyiben tetszett bejegyzésem, kérem, ossza meg másokkal is, sokat segíthet.

Jó egészséget!

Győzzük le a stresszhelyzeteket meditációval

Legelőször általános iskolás negyedik osztályban találkoztam a meditáció fogalmával, mivel abban az időben rengetegszer jártam jóga foglalkozásokra, és mindig meditációval zárult az 1-2 órás gyakorlatsor. Abban az időben még nem tudtam mire jó mindez, csak végeztem azt amit az oktatónk mondott és valahogy el sem tudtam magamban helyezni a meditációt, mint fogalmat, szerencsére 15 év alatt ki kristályosodott, hogy mi minden érhető el a meditációval.

Om-om-om és a hasonló tévhitek

Természetesen eleinte a meditációt, kissé materialista énemnek köszönhetően, úgy képzeltem , hogy különböző varázsszavakra elalszom, és utána sokkal kipihentebben ébredek, valójában a megválasztott szavaknak , illetve háttérzenének alig van köze az általam megtapasztalt meditációhoz.

Vissza a jelenbe

A stresszhelyzeteket az emberi természet állandó telhetetlensége, vágyaink nagysága és napjainkban ránk nehezedő egyre nagyobb nyomás okozza. Míg gyakran a jövőnk miatt aggódunk, lesz-e munkahelyünk, jól végeztük el-e ezt a munkát? Vagy netalán szeretnénk egy új autót, de nincsenek rá megfelelő anyagi forrásaink, lesz-e egészségünk, de egészen apró dolgok miatt is képesek vagyunk aggódni pl. a bevásárlókocsit minél nagyobbra töltsük meg minél hamarabb a szombati tömegben, és sorolhatnám akár napestig ezeket a hasonlatokat.

A másik leggyakoribb eset a múltból hozott félelmek,sérelmek és minden amit a mai napig felemlegetünk. Azért vagyok ilyen, mert egyedül neveltek szüleim? Vagy netalán durvább esetben valamelyik családtagom meg is vert, esetleg az előző párkapcsolatom zátonyra futott… Tudom nem egyszerű ezekkel a dolgokkal együtt élni, de régen volt, és a következtetések, tanulság levonása után már szinte felesleges ezen rágódni a jelenben, mert csak folyamatos alapstresszhelyzetet generálnak ezáltal a kintről érkező stressz ingerek is sokkal nagyobb hatással lesznek ránk, ami akár izmainkon is megmutatkozik pl. trapéz-rombusz-lapocka-emelő izmok együttes megfeszülése, myalgiás csomók megjelenése.

És még a frissen érkező,hirtelen le reagálni való dolgokról nem is tettem említést, pl. reggel elromlik az autónk, vagy ahová belépünk nem köszönnek vissza, esetleg rengeteg határidős munkával látnak el minket nagy felelősséggel.

Kerüljünk ki az ördögi körből

A meditáció pont abban lesz segítségünkre, hogy a múlt és jövő tipródásaitól, aggályaitól megkímélve minket visszahelyez a jelenbe, ezzel hozzájárulva ahhoz, hogy a rengeteg káros gondolat befolyással legyen ránk, döntéseinkre és megtisztult fejjel képesek legyünk a számunkra leginkább hasznos helyzetet megteremteni.

Használt módszerek a meditációra és meditációs rituálékra

A meditáció legalapvetőbb egysége az egyperces változat, mely szinte bárhol elvégezhető, utazzunk metrón, buszon, vagy szinte bárhol, ahol csöppnyi időt tudunk szentelni magunkra. Fő alapelemei az egyenletes légzés, illetve gondolataink teljes megszüntetése a relaxáció ezen formája alatt.

Az egyperces meditációkat összekapcsolhatjuk, szünetet tarthatunk, közben elkortyolhatunk teát, koncentrálhatunk csak az előttünk égő mécses lángjára, mely meg annyira változik, mint jelenünk.- Ebben az esetben már meditációs rituáléról beszélünk, mely leginkább a selfness kategóriába sorolható- Hisz fontos az Önmagunkra szentelt idő.

Mi lesz a meditáció után?

Jól és kellő figyelemmel végzett gyakorlatsorok után, kipihenten, megújult erővel, döntésképesebb állapotban vághatunk bele életünk új kihívásaiba, a stressz okozta panaszaink csökkenthetőek pl. eltűnhet a gyomorideg, lámpaláz, tenyérizzadás, de a hosszabb távon végzett meditációkkal akár aggodalmaink, fóbiáink is csökkenthetőek. Masszázzsal, nyújtásokkal és önkorrekciós gyakorlatokkal ki egészítve a stressz okozta izom és ízületi panaszainktól is megszabadulhatunk, ezáltal jobb életminőségben élhetünk, egészségben, boldogságban, az élet minden apró örömét kiélvezve- Számomra ez a legfontosabb.

norbi-masszőr-meditáció

Kérdése van? Hozzászólna? Írjon e-mailt a kiserinorbert@gmail.com-ra.

Amennyiben hasznosnak találta bejegyzésem, kérem ossza meg ismerőseivel is, sokat segíthet!

Jó egészséget!

Villám Meditáció a hétköznapokban

Sokszor érezte már, hogy elege van? Nem megy úgy a munka, ahogy kellene? Fáradt és
majdnem elaludna a számítógép előtt? Esetleg stresszes? Egy egyszerű módszerrel könnyen megszabadulhat,
és frissen megújult erővel vághat bele épp abba amit szeretne csinálni.

A villám meditáció lényege abban rejlik, hogy akár egy perc alatt is kizökkenthetjük,
agyunkat a jól megszokott gondolatmenetből és segítő pozitív energiákkal feltölthetjük magunk.

Mire lesz szükségünk?
-egy visszaszámláló órára, illetve ha van mobiltelefonunkon ilyen program akkor ez is megteszi.

A villám meditáció lépései:
1.Először is zárjunk ki minden zavaró tényezőt a környezetünkből, ha irodánkban vagyunk zárjuk be az ajtót,
vagy tegyünk ki egy foglalt táblát.

2.Üljünk le egy székbe, nem kell nyakatekert pózban, épp elég annyira, hogy a két talpunk a földön legyen szimmetrikusan és a
hátunk el tudjon lazulni.
Tegyük tenyerünket a térdünkre, lehet mutatóujjunkat összeérinteni, de akár simán rá is helyezhetjük térdkalácsunkra.

3.Indítsuk el a visszaszámláló programot, majd zárjuk le szemhéjainkat.
Figyeljünk arra, hogy lélegzünk be, kövessük a levegő útját szervezetünkben.

Ha netalán gondolataink elkalandoznának, mert igen előfordul, hogy egy erdőbe vagy más helyszínre képzeljük magunk, akkor,
egy hmm-mordulással térjünk vissza a légzésünk figyelésére.
A visszaszámláló automatikusan jelez, és ha eléggé sikerült ellazulni akkor kellemes ébredésben lesz része.
Ne feledje gyakorolja minél gyakrabban, hiszen előbb utóbb magasabb szintre fog eljutni, és beépülhet a “napi rutinba”, mellyel
akár a 3-as metró zötykölődéseit is pihentető meditációra válthatja.villám-meditáció-norbi-masszőr