TIPPEK: Hogy masszírozzuk meg párunkat otthon?

A masszázs az érintés tudománya, mely évezredekre tekint vissza ennek köszönhetően nem csak egy hatásos jól bevált gyógymód, hanem életünk minőségének egyik alappillére.  Bejegyzésemmel azoknak a nyitott személyeknek szeretnék kedveskedni, akik szeretnék elsajátítani a masszázs alapjait, és ezzel kényeztetni párjukat esetleg családjuk tagjait.  Már az elején fontosnak tartom kiemelni, hogy egy olyan masszázs módszert szeretnék megtanítani, mely segít harmonizálni, nem szexuális masszázs, de mégis jóleső érzéssel tölti el az embert, viszont úgy gondolom, hogy a komolyabb panaszokkal érdemes továbbra is professzionális gyógymasszőrt felkeresni, aki nem csak szakmai tudásával, hanem tapasztalatával is célzottabban tud segítségünkre lenni.

Lássuk a masszázst, mellyel elkápráztatjuk párunkat, és egy fárasztó hétköznapot megkoronázhatunk vele.

Először is tudni kell, hogy mit adunk párunknak, de ha szeretettel és alázattal végezzük, nem sikerülhet rosszul. Szánjunk elég időt a masszázsra, ne siessünk, ha tehetjük mécsesekkel, halk relaxáció zenével tegyük még felejthetetlenebbé a masszázs élményét.  Vivőanyagokat vásárolhatunk boltban, de előző bejegyzésem alapján akár minden el is készíthető otthon. Szükségünk lesz még egy ágyra/asztalra ahová párunk fekszik, és törölközőkre is. Fontos, ne izguljunk és figyeljünk oda, hogy mi is teljesen kényelmes pozícióban helyezkedjünk el!

A masszázs fő fogásai, teljes testnél:

Párunk feküdjön háton,  ellazult állapotban,  javaslom, hogy talppal kezdjünk, mert segít relaxálódni, amennyiben társunk szégyenlős, abban az esetben fektessük hason fekvő pózban javaslom a talp kezelését. A vivőanyagot egyenletesen osszuk el tenyerünkben, majd a kezelt felszínre is így vigyük fel azt.

Bontsuk három részre a talpat és hüvelykujjunkkal alulról felfelé kivitelezett mozdulatokkal, enyhe erővel körkörösen végezzük a masszázst. Előfordulhat, hogy párunk csiklandós, ebben az esetben nagyobb felülettel, és erősebb nyomással megszüntethetjük ezt az érzést. Tenyerünket ökölbe szorítva 1-1 sávban is végigmasszírozhatjuk párunkat, mely végeztével a lábakra térünk át, itt is bő olajhasználat, és a tenyérgyök igénybevételére lesz szükségünk, alulról felfelé végezzük a masszázst, a felfelé eső rész a hangsúlyosabb, szép lassan haladjunk és figyeljük párunk reakcióit. Az alsó végtagok masszázsa utána hasra fordulás(vagy ha hason feküdt párunk-akkor marad hason) következik, melyben először a felső végtagok masszázsa, a talpon végzett mozdulatokkal, illetve tenyérgyökünk kombinációjával történik. Két tenyérgyökünket, bő olajozással a felső végtagon párhuzamosan is végezhetjük, mely után apró rázásszerű mozdulatot is beiktathatunk.

A végtagok után jön a masszázs egyik legkellemesebb része, a hát,-nyakmasszázs, mely nemcsak kellemes, harmonizál, de egészségünkre is jó hatással van. Ebben az esetben is érdemes 3 részre bontanunk kedvesünk hátát, a lényeg hogy a gerincre egyetlen egy fogással se menjünk rá. A masszázs alulról felfelé végzendő, mindemellett apró nyolcasokat is “leírhatunk” tenyérgyökünkkel párunk hátán, simításokat végezhetünk sőt a 2.-3.-as ujjainkkal keressünk apró csomókat, melyeket enyhén nyomva, próbáljuk meg oldani az izom feszességét, ha nagyon fájdalmas érdemes tenyérgyököt használni. A fájdalomhatárig ne menjünk el, mert most fő célunk a párunk kényeztetése. A masszázst apró kisujjszélből végzett ütögetésekkel végezzük, a végén enyhén simítsuk át kedvesünk hátát felülről lefelé.

párunk-masszázsa

Röviden ennyi lenne párunk egyszerű masszázsa, mely célja , hogy kedvesünket kellemes élményekben részesítsük, mindemellett érezze törődésünket, odaadásunkat. Nagyon fontos , hogy figyeljünk mindig párunk reakciójára és akkor nem lesz gond a masszázzsal. Ez a bejegyzés a masszázs útján történő elindulás célját szolgálja, mely hozzásegít egy közös utazás megteremtéséhez, és olyan helyekre eljutni ahová csak nagyon kevesen képesek: Harmóniába testünkkel-lelkünkkel egyaránt.

Kérdése van? Esetleg a fogásokkal kapcsolatos képekre lenne szüksége, hogy párját meglephesse? Írjon e-mailt a norbert@kiseri.hu-ra.

Vagy jelentkezzen hamarosan induló tanfolyamomra, melyen többek között párunk masszázsáról is szó lesz.

Amennyiben hasznosnak találta bejegyzésem, kérem ossza meg ismerőseivel is!

Jó egészséget!

Comments are closed.