http://norbimasszor.hu

Mit tehetünk a narancsbőr ellen?

Hamarosan elérkezik a nyár és a várva várt strandszezon, előfordulhat, hogy nem a legmegfelelőbb formában találjuk magunkat, hiszen a téli hideg idő beköszöntével, esetleg életmódunknak köszönhetően feljött egy kis „felesleges” zsír réteg, és már az önbizalmunk sem a régi, nem szívesen megyünk emberek közé, mert a kelleténél szégyenlősebbek vagyunk. Mit tehetünk?

Az első jó hírem az, hogy bár manapság minden azt sugallja, hogy a külsőségekben kell megfelelnünk, ez a valóságban egyáltalán  nem így van. Barátkozzunk meg külsőnkkel, legyünk kritikusak, de ne essünk túlzásokba, mindemellett ha valahol esetleg elégedetlenebbek lennénk magunkkal, azért még nem késő tenni. Fontos, hogy tartsuk be a fokozatosság elvét, ne hirtelen vágjunk bele, sőt az egyik napról a másikra való változásnak se vagyok a híve, hagyjunk időt testünknek megszokni az új ingereket.

Az egészséges táplálkozás, nem csak a zöldségek, magvak fogyasztását jelenti, egy ínycsiklandó zab, vagy csirke-rizs
együttessel, plusz egykis fűszerezéssel nagyon ízletes és egészséges ételek készíthetőek el. Akár mindennap készíthetünk másfajta ételt, fő , hogy ne a megszokások híve legyünk, kísérletezzünk keveset. Köretünket kiegészíthetjük, a szezonálisan termő zöldségekkel, gyümölcsökkel.-A cikk írása előtt, épp a medvehagymás csirke mellet készítettem.

Fontos szempont még a sport, mozgás, de ez már nagyon elcsépelt dolog. Napi egy óra séta a friss levegőn, megfelelően hat szervezetünkre, sőt nyugodtabb alvást biztosít, mely a sejtszintű regeneráció egyik alappillére. A kerékpározás, futás, mind-mind jó dolog, a konditermes súlyzós edzések, helyett inkább szabadtéri, saját testsúlyos edzéseket javasolnék.

Beszéltem táplálkozásról, sportról, de mindemellett van egy ősi módszer, melyet évek óta, biztonságosan alkalmazva hatásosan segít a keringést, méregtelenítést fokozni, mindemellett a narancsbőr ellen tapasztalataim szerint az egyik legjobb megoldás lehet. Természetesen kis kompromisszumokat kell kötnünk, mert ez a kezelés, egyáltalán nem fájdalommentes, de 8-15 alkalom után a különbség látható. Már rutinos Olvasóim tudják, hogy a köpölyözésről írok, mert a mai napig a köpöllyel végzett masszázsterápia kombinációja az egyik leghatásosabb helyi kezelési módszere a narancsbőrnek.

Mi szükséges hozzá? A következő bejegyzésem a narancsbőrről szól, tartson velem!

narancsbőr-kezelés-budapest

 

IDŐPONTOT KÉREK MOST!