http://norbimasszor.hu

Milyen a masszázsolaj Norbi masszőrnél?

Még anno évekkel ezelőtt szakkönyvekben úgy tanultuk, hogy három féle vivőanyag létezik, az első kicsit bizarul hangzó elavult technológia, mégpedig a hintőpor, előnye nem sok , de hátránya annál inkább, mert nem csupán a bőr lélegzését korlátozza, de komoly egészségügyi problémákat is okozhatnak.  Vigyázzunk velük.

A másik két vivőanyag az olaj és a krém lesz. Viszont érdemesnek tartom megemlíteni, hogy ebből sem mindegy, hogy milyet használunk, kenünk magunkra, sőt az összetevőknél a kőolaj származékokkal is vigyáznunk kell, mert könnyen azt a hatást érhetjük el vele, mint a hintőporokkal. Persze itt sem arról beszélek, hogy már egyszeri vivőanyaggal való „bekenés” ezeket a problémákat okozná, sokkal inkább a hosszú tavú felhasználásra gondolok. Évekkel ezelőtt volt, egy olyan tanítóm, aki még a szocializmusban „nevelkedett”, mint masszőr, és ugyebár abban az időszakban nem igazán figyeltek oda a masszázs vivőanyagok minőségére, hanem azzal masszíroztak ami éppen volt.  30 éve volt a szakmában, és sajnos bőrrákban elhunyt.- Amit nem egyértelműen a masszázsolaj okozott, de úgy gondolom nem tett jót neki.  Sajnos a szállodákban se jobb a helyzet, az általános felfogás a gazdaságosság, ebben az esetben legfeljebb a promóció célját szolgálja a természetesség, vagy bizonyos százalékban való természetes vivőanyagok keveréke. – Persze vannak kivételek, de sajnos  nem sok.

Közel 1 -1,5  fél éve kezdtem el foglalkozni a természetes vivőanyagokkal,  sőt manapság, már csakis olyan olajjal masszírozok, amit én készítek el, gondos körültekintést követően. Elsődleges szempont, amit figyelembe veszek, hogy olyan anyagokat használok, amelyek teljes mértékben ehetőek, az elmúlt hetekben volt is egy alkalom, amikor be is bizonyítottam.- sőt bármikor be is bizonyítom, mindaddig, amíg szükség van rá. De ezek után sem feledkezem a természetesség megtartásáról,  masszázsolajaim kiegészítői is teljesen természetesek, olyan gyógynövényeket, fennséges illatú aromákat használok, melyek testünk-lelkünk felfrissülést, relaxációját szolgálják.

Hogy épül fel a masszázsolajam?

Bázisolaj+Gyógynövénykivonat+Szárított-gyógynövény/Frissen vágott Aloe Vera+Illatanyag.

A bázisolajam funkciótól függően: olíva, kókusz, ricinus, argán olajok a kedvenceim.

Gyógynövénykivonatok: Szabó Gyuri bácsi bükkszentkereszti tinktúrái(pl. fekete nadálytő, orbáncfű),  illetve Ausztriából hozott természetes kivonatok, de vannak esetek, amikor thaiföldről is rendelek, olyan kivonatokat, amelyek Magyarországon nem kaphatóak.

Szárított gyógynövények: Egy hetedik kerületi masszázsboltból, illetve otthonomból Bükkszentkereszről szedett, vagy szárított formában tárolt gyógynövények. (Pl. levendula, körömvirág)

Illatanyag: Rengeteg fenségesnél fenségesebb illatanyagot képes előállítani az ember természetesen, a citrusos élményhez frissítő citromfüvet, vagy akár frissen facsart citromot is alkalmazok. A mentolos aromákat fodormenta, kámfor, eukaliptuszolaj segítségével állítom elő. Míg az édes illatokat kakaóbab, vanília segítségével teszem teljesen élvezetessé.

Helyezettől függően természetes olajaim mind melegen, mind hidegen egyaránt felhasználhatóak.

masszázsolaj-norbi-masszőr

Kérdése van? Esetleg hozzászólna? Írjon e-mailt: a norbert@kiseri.hu -ra.

Amennyiben elnyerte tetszését a poszt, kérem ossza meg másokkal is, hasznos lehet!

Jó egészséget!

Masszázs az időjárásnak megfelelően

Masszőrhöz járni nem luxus, sokkal inkább mindennapjainkhoz alapvetően hozzátartozó szertartás, terápia, öröm, mellyel nemcsak testünk újul meg, de lelkünk is legelőnyösebb fényében tündököl majd, mindemellett a prevencióban, rehabilitációban is nagy szerep jut a masszázsnak.  Egy jó masszázs megmutatja a helyes utat, sőt a masszázs maga az út, mely apró „kövekből”, fogásokból épülve fel alkotja a nagy egészet, a kellemes közérzetet, az élet igazi megismerését.

A jó terapeuta mindig páciense érdekét nézni, mindig azt teszi amivel még jobban hozzá tud járulni jobb életminőségéhez, mindemellett különböző tényezőket is figyelembe vesz, ilyen tényező például az időjárás. Érdemesnek tartom beszélni erről a témáról, mert nagyon sokan gondolják azt, hogy mindig a „megszokott” masszázs tesz jót.  Nos, ez nem így van.

Az időjárás nagyban befolyásolja mindennapjainkat, közérzetünket, érzelmeinket, de gondolatainkra is hatással lehet, egy figyelmes terapeuta nem hagyhatja ki ezt a fontos tényezőt egyetlen egy kezelés alkalmával se.(Aki ezt a lépést kihagyja nagyban kockáztatja a harmóniát, és a masszázs kellemességét is.)

Fontos tudni, hogy melegben izmaink lazábbak, ezért a masszázsnak, mint mechanikai ingernek kevesebb időre van szüksége a fellazításra, ilyenkor ajánlott hűvösebb olajokat használni.
A legjobban bevált vivőanyagok ilyenkor az olíva, illetve szőlőmag olaj, de a kókuszzsír olvadt változata is megfelelő lehet. Melegben kerüljük az édes illatokat, mert ezek a fülledtség, töménység érzetét keltik, helyettük inkább használjunk természetes citrus aromákat a nagy melegben kellemesen, frissítően tudnak hatni testünkre. Mindezek mellett ha saját magunk(, mint én) készítjük masszázs olajunkat, a meleg időkre játszhatunk a kámfor és eukaliptusz mennyiségének adagolásával, minél több a kámfor annál hűsítőbb lesz vivőanyagunk, de ha tehetjük azért igyekezzünk a középúton járni. Masszázs olajunkat kiegészíthetjük gyógynövényekkel is, személy szerint majdnem minden vivőanyagomban szívesen alkalmazok fekete nadálytőt, orbáncfüvet esetleg frissítő citromfüvet is, de a zöldtea kivonatokkal is új módon kényeztethetjük testünket és lelkünket egyaránt.

Tudnunk kell azt is, hogy ha esetleg gyors lehűlés következne be, abban az esetben izmaink is feszesebbek lesznek, mindemellett harmonikus hangulatunkból is kiléphetünk, mely enyhe diszkomfort érzettel párosul.
A legfontosabb ilyenkor enyhe melegítő vivőanyagok alkalmazása, édes illatokkal kombinálva. (és egy erősebb masszázs.) Nem fontos tömény paprikaolajat használni, de kombinálhatjuk egy másik bázisolajjal (pl. mandula olaj) esetleg erdei fenyő kivonattal dúsíthatjuk. A természetes aroma kiválasztása is sokkal inkább az édesebb illatok felé vezet, legyen szó ínycsiklandó csokoládéról vagy a fenséges vaníliáról, mindkettő egyaránt megállja a helyét. Gyógynövényként a levendulát emelném ki, melyet akár kis mennyiségű mézzel is keverhetünk össze.

Ne feledjük el, hogy csak olyan vivőanyagot alkalmazzunk masszázs során, amit mi magunk is elfogyaszthatunk.

Legyünk kreatívak, merészek és hallgassunk belső megérzéseinkre.

Sok sikert hozzá!
image

Amennyiben hasznosnak találta bejegyzésem, kérem ossza meg másokkal is.

Jó egészséget!

Kókuszolajjal az egészségért

A kókuszolaj, nem csak az egészséges étkezés alappillére, hisz olyan telített zsírsavakat tartalmaz, melyek szervezetünket aktívan támogatják, de masszázshoz is kiváló  vivőanyag. Színe átlátszó, semleges illatú , nem tartalmaz semmilyen ártalmas vegyi anyagot.

norbi-masszőr-kókuszolaj

A kókuszolaj másik legnagyobb előnye, hogy bőrünk hamar felszívja, testápolásra és hajápolása is egyaránt használtató, sőt az általános olajoknál könnyebben eljut a bőr mélyebb rétegeibe, ennek köszönhetően megerősíti a hátsó szöveteinket is.

Kutatások kimutatták ,hogy a kandida gomba ellen is hatásos a kókuszolaj. Mivel rengeteg értékes hatóanyagot tartalmaz , felhasználása is igen felkapott, sokrétű, hidratálásra, szemránckrémnek, aftershave-nek, sőt még dezodorként is használhatjuk.

decanter with coconut oil and coconuts on green background

Fontos az egészség számomra, ezért masszázsaimat, a hagyományos természetes növényi alapú olajok mellett kókuszolajjal is kérheti, melyet telefonos/online rendelés esetén kérnék megemlíteni a masszázs vivőanyag választásánál.

Jó egészséget!

A nyár wellness illatai

Az emberek többsége nyáron szívesen lecseréli az eddig megszokott illatokat, valami másra, valami újra, valami pezsdítőre. A döntés nehéz, hisz nem csak parfümök közül vágyunk az eddig megszokottól eltérőre, hanem tusfürdőből, testápolóból sőt a masszázskrémből , vagy masszázsolajból is új illatokra vadászik szaglószervünk.  De melyik az ideális illat?  Mi az ami jól áll, illetve nincs ellenben testünk természetes aromájával? Segítem Olvasóimat a választásban!

Masszőrként, a test és lélek őrzőjeként fontosnak tartom az egyensúly megteremtését, ezért úgy gondolom nem érdemes túlzásokba esni, hisz egy nagyon felvitt parfüm, illatanyag épp az ellenkező hatást válthatja ki. Fontos megemlítenem, hogy a tél markáns, nehéz illatai után, a nyár frissítő „szellői” igazi felüdülést nyújthatnak a hétköznapokban. Kánikula idején a légies, citrusos, hűvös, fás illatok kellemessé teszik közérzetünket- ezért érdemes ilyet választani, sőt nyári masszázsokra is léteznek különböző aromaterápiás olajok, mellyel a pihenésünket igazi Kánaánná varázsolhatjuk.

Milyen olajokat ajánlok masszázshoz?

Az örök favorit a citromfüves masszázsolaj, mely nem csak gyógyhatásairól(  ajakherpesz, fejfájás,  álmatlanság, depresszió, gyomorbántalmak kezelésére), hanem testfrissítésre is kiválóan alkalmas. A másik nagy kedvencem a maracuja , más néven Golgotavirág , mely Dél-Amerikában Őshonos pezsdít, új életre kelt a vele végzett masszázs. Nagy előszeretettel alkalmazom még a frissítő Szamóca olajat is, ezenkívül egy igazán különleges bár leginkább télen fogyasztott italt a puncsot is javaslom nyárra hiszen illatával a frissítő aromaterápiás kezelések közé helyezném.

Amennyiben hasznosnak találta bejegyzésem, kérem ossza meg másokkal is. Köszönöm!norbi-masszőr-wellness-illatok

TIPP: Amennyiben megtetszett valamelyik illat, vagy esetleg ki szeretné próbálni masszázsolajként a szolgáltatások menüpont, olajos masszázs rendelésével, telefonos megbeszélés után . Illetve a világ legkisebb masszázs recepciójáról is foglalhat masszázs időpontot.

IDŐPONTOT KÉREK MOST!