http://norbimasszor.hu

Lazább izomzat, szenvedés nélkül

Sokunk életét megkeseríti, hogy ízületeink mozgása az idő előrehaladtával beszűkül.


Azok az egyszerű mozdulatok, amelyek még fiatalként könnyen mentek, az évek haladtával egyre nehezebben, vagy talán egyáltalán nem lettek kivitelezhetőek, úgymond „berozsdásodtak”.  Ha Ön is tapasztalt ilyet, akkor bejegyzésem Önnek szól. Olvassa tovább!

 

A hiba ott kezdődik

Fiatalon többet sportolunk és habár a testnevelés órák nyögvenyelősen is, de létrehoznak egy állandó sportolási kényszert, ami két eredményhez vezethet:

  • Örökre sport fanatikusak leszünk.

Vagy

  • Megutáljuk a sportokat, a mozgást egy életre.(Itt a versenysportot direkt nem raktam bele, mert arról egy későbbi bejegyzésemben írok majd.)

Ehhez az alaphoz a rohanó világunk és az anyagiak utáni eszeveszett tempó is sikeresen asszisztál. Az ülő életmód, az elérhető gyorsételek, a vásárlási szokások (pl.pláza) mind-mind hozzájárul egy egészségtelen mozgásszegény életmódhoz való kialakulásához. – Emiatt izmaink feszesebbek lehetnek. Helyzetet tovább ronthatja a stressz, hozott családi minták, párkapcsolat, munka és minden egyéb impulzus, ami ér bennünket az életünk során.

A veszély csendben van mellettünk

Éljük az életünket, végezzük napi rutinunkat, mely végére csak azt vesszük észre, hogy elviselhetetlen fájdalmaink vannak. (Általában ilyenkor keresnek fel, mint szaksegítség.)

A baj könnyen megelőzhető

Sokan beleesnek abba a hibába, hogy gyógyszereket szednek már a legapróbb tünetektől is, és közben elfelejtik, hogy csak a szervezetünk jelzését, a fájdalmat, mint panaszt nyomják el. Mindemellett a valódi ok, mindvégig megmarad és újra meg újra megkeseríti a mindennapokat.

Mit tehetünk, ha feszes, és fáj?

A legegyszerűbb mindig gondolkodni, megfigyelni a napi tevékenységeinket, majd ennek megfelelően változtatni. Sokat ülünk? Mozogjunk. Stressz ér bennünket? Vezessük le. Fáj, szúr, sajog? És ha még mindig feszes az izomzat, akkor érdemes napi szinten nyújtani és szakember tanácsát kérni.

Norbi masszőr, aki ténylegesen segít

Egy jó szakember felméri állapotát és személyre szabott tanácsokkal látja el Önt. De ami még ennél is fontosabb, aktívan lazítja feszes izomzatát, enyhíti fájdalmát, hogy Ön valóban az életére fókuszálhasson.

Amerikai kutatások kimutatták, hogy akár már egy fizioterápiás kezelés, masszázs is képes eredményesen lazítani izomzatát. – Ez azt jelenti, hogy akár egy rövid órácska alatt, fájdalommentesen megszabadulhat kínzó, az izommerevség okozta mozgásszervi bántalmaitól.

Lépjen ki a fájdalom ördögi köréből és élvezze a mozgást, legyen szabad ismét és töltse szabadidejét gondok, fájdalmak nélkül a családjával, barátaival. 

Hogyan masszíroztat egy masszőr?

Még anno nagymamámtól hallottam a Bükkben azt a történetet, hogy kétfajta favágó létezik:


Az egyik aki gondolkodás nélkül belevág az erdő mélyébe és addig vágja a fát, amíg ereje engedi, majd hátfájósan, éhesen, fáradtan hazamegy és befekszik a dunyhák közé, így telik el az élete nagy része. Ezzel szemben létezik egy másik fajta favágó, az okos favágó, aki az erdőbemenetel előtt felkeresi az erdészt, megbeszéli, hogy melyik fákat kell kivágni az erdőtelken, illetve beszél a szomszéd Juli nénivel, hogy kell-e tüzelő és ezek után vág bele a munkába.

Kétféle favágó létezik: a buta és az okos.

Az okos favágó kivágja a szükséges fákat, napi 3 pihenőt tart, ahol szalonnát süt, megélezi a baltáját és gondolkozik, merre menjen és, hogy lehetne legegyszerűbben kivágni a fákat, úgy hogy esetleg még hazafelé egykis virágot is szedjen a párjának, vagy egykis gombát a vacsorához estére.  Ön melyik favágó lenne? 

Ön melyik favágó lenne?

Itt Budapesten azt látom, hogy 10 emberből 8 személy az első favágó életét éli: kapkod, rohan és fut, mely végén ott a fal,  amiben belelehet csattanni. – Épp ezért fontos, hogy pörgő világunkban megtanuljunk odafigyelni magunkra és, mint az okos favágó, semmi önzőség nélkül, megadni magunknak, ami jár.

Gyógymasszőrként fontosnak tartom, hogy tartsuk karban magunkat és mivel ismerem a masszázs csodás hatásait (lazább izmok, az ízületek nagyobb mozgástartománya, keringésfokozás, mentális támogatás.) ezért jómagam is szívesen járok el gyógykezelésekre.

Mi alapján választok terapeutát? 

Ami előtt elmegyek masszázsra, mindig tájékozódom a masszőr weboldalán a kompetenciáiról, milyen masszázst végez, mióta végzi, stb. De mindemellett nagyon fontos a személyes kisugárzása, illetve az is, hogy legyen valami közös bennünk, ha már azonos az értékrend(pl. segítő attitűd) abban az esetben nem szokott nagy probléma lenni. A személyes kisugárzás mellett nagyon fontos az első kontaktus felvétele is, hogy háló mikor mehetek helyett, a normális kommunikációra helyezze a hangsúlyt és igyekezzen az adott problémát felmérni és valós segítséget nyújtani a kezeléssel.

Személyes találkozás a masszőrrel

Számomra nem lényeges a kiválasztásnál, hogy mobil, tehát házhoz járó masszőr vagy esetleg masszázs szalonban vár, mert mindkettőnek megvannak a saját előnyei. – Rugalmas vagyok.

Viszont az kiemelten fontos, hogy egy elszánt segítő legyen, tehát ne egy szállodai „gyárban” belefásult energiavámpírral kezeltessem magam. – Tisztelet a kivételnek.

Ezenkívül lényeges még a higénia, az ápoltság és a figyelmesség is.

A kezelés alatt

Szeretek beszélgetni, világnézeteket megosztani, és nemcsak testileg, de lelkileg is kapni egykis löketet a terapeutától(és természetesen adni is) . – Itt nagyon fontos, hogy építő jellegű kommunikáció történjen, és ne egy talkshow jellegű kibeszélés. Mindemellett, úgy gondolom ha a beszélgetés nem megy a kezelés rovására, az mindkét emberre pozitív hatást gyakorol, ez egy abszolút felemelő érzés.

Milyen legyen a masszázs?

Mindenki erre a részre várt, hiszen itt megtudhatja, hogy melyik masszázsról gondolom, hogy a leghatékonyabb és melyről érzem azt, hogy a legtöbbet teszi értem, az egészségemért, a feltöltődésemért.

A válasz egyszerű: Az olyan masszázsokat szeretem, legyen az keleti, vagy nyugati fajta gyógymód, amit GONDOLKODÓ terapeuta végez, aki tudja mit miért csinál, esetleg el is mondja és nem csak annyit mond, hogy mert ez a masszázs és egy gépies, rutinszerű, minden problémára azonos fogásnemmel reagál. Legyen svéd, tuina, yumeiho a titok ebben rejlik, hogy a masszőrnek legyen igénye és akarjon segíteni rajtam.

Mindemellett számomra meghatározó az is, hogy a kezelés igenis erős, dinamikus, (mint a természet) legyen, mert ha simogatásra, kényeztetésre vágyok, abban a párom a legnagyobb segítség.

További népszerű és hasznos bejegyzések Tőlem, kattintson:

Elképesztő átváltozás: így érezze magát jobban, 100 lépésben a masszázzsal – bizonyíték.

Avagy rendszerezett és módszerezett szakszerű orvosi masszázzsal az Ön egészségéért.


Rendkívül igénybe veszi az élete? Kínzó fájdalmakkal küzd? Netán változtatni szeretne az eddig megszokott életén? – Ha válasza igen, a bejegyzésem igazán hasznos lesz Önnek! Egy mesés útra invitálom Önt, csatlakozzon most! 

A jobb életminőség elérhető. – Tartson velem!

Masszírozni többféleképpen lehet, valaki gyengéd érintésekre vágyik, valaki keményebb, erősebb gyúrásra, de egy biztos a rendszeresen végzett gyógykezelések jobbá teszik életünket. De hogy mi történik ilyenkor a szervezettel és mitől érzi magát jobban az ember az mindig is egy homályos köd, egy ősi masszőr szakmai titok volt. Most lerántjuk a leplet és lépésről-lépésre megmutatjuk, mi történik egy kezelés alatt. Ismerje meg ezt a vadonatúj gyógyítási módszert, amellyel Ön is jobban érezheti magát! Tartson Velem!

Ismerje meg a masszázs titkait. – Csatlakozzon most!

Sokan azt gondolják, hogy masszázs alatt megtanult kézfogások sorozata következik, míg a valóságban ennél sokkal, de sokkal több minden történik: egy masszőr a pácienssel „Él”, gondolkozik, lélegzik, ráhangolódik és az aktuális állapotnak megfelelően intézkedik, segítséget nyújt. Tudja meg, miben rejlik a kezelés sikeressége, olvasson tovább!

Jobb közérzet karnyújtásnyira, szakértőszemmel Önnek

Két sík meghatározó szerepe

Az igazi gyógyító masszőr, mind lelki mind fizikai síkon képes kezelni, jobbá tenni a mindennapokat. A masszázs terapeuta fizikai síkon, úgy kezel, hogy:

Állapotfelmérést végez, általában Dorn féle végtag-hosszkülönbség mérést, vagy differenciáldiagnosztikát (Nyaki 1-es,2-es csigolyák vizsgálata, nyakcsigolyák mozgásai, nyaki 7-es Háti egyes csigolya mozgásai, a háti csigolyák vizsgálat (belégzési szakasz), deréktáji csigolyák vizsgálata, érzékenysége, SI ízületi vizsgálata.) Ezenkívül teljes egészében nézi a vállak helyzetét, a gerincet, különösen odafigyelve az oldalirányú görbületekre (Scoliosis), illetve a kiegyenesedett szakaszokra. Plusz az izmok vizsgálata, ami tónusra, érzékenységre és a gyulladásra utaló jelekre fókuszál.

A fizikai kezeléssel a test mindennapos terhelését csökkentjük.

Az állapotfelmérés végén a páciens lefekszik az ágyon és szükség szerint megkezdődnek a vezetett passzív kimozgatások, az ízületi mozgástartomány ellenőrzése, majd óvatos növelése. Kiegészítő kezelésként talpreflexológiás pontok kezelése, illetve nyújtó, talpi izompólya lazító technikák alkalmazására kerül sor.

Általában a pácienssel háton fekve kezdjük el a kezelést, ahol lumbális (ágyéki gerinc alá) egy Kuznyecov féle párna kerül, a deréktáji terület előkészítésére, miközben a nyakkal foglalkozunk, különböző izomlázítok technikákat, trakciókat, az az, nyújtásokat is alkalmazunk. Ilyenkor fontos szerep jut a váll ízület sinoviális (ízületi folyadék képző) mikrótornák végzésére, kezek, karok kezelésére, illetve jellegzetes triggerpontok lazítására is.

A talp és a láb felületét előkészíthettük szükség szerint köpölyökkel, vagy más lazító technikákkal és kezdődhet a lábkezelés. Amennyiben vizesedés tapasztalunk, különös figyelemmel intermittáló, illetve nyirokkeringés fokozó technikákat alkalmazunk.

Talpban az egészség, már az ősi kínaiak is tudták.

Amikor a páciens átfordul a másik oldalra, tovább folytatjuk a láb kezelését, de a hátra addig passzív technikákat esetleg technológiát használunk, ezek lehetnek, Tens, köpöly, bambuszrúd, moxa, ultrahang illetve rengeteg lehetőség van, hogy előkészítsük az izomzatot a kezelésre.

A lábak végeztével a hát, nyaki szakasz részletes izomvizsgálata következik, megnézzünk a csípő, a farizmok, a négyszögű ágyékizmok, mély házizmok, TRAROGÖ(Trapéz, rombusz, görgeteg) izmokat, és a széles hátizmokat, pontról pontra. – Ez különösen kiemelt a kezelés eredményessége érdekében.

Torokcsakra és a trapézizom. – Létfontosságú a lelki és fizikai sík összekapcsolódásnál végzett kezelés.

Ilyenkor előkészítjük a saját recept(bükkszentkereszti gyógynövényekből) alapján készült vivőanyagokat, olajokat, krémeket, szüksége esetén a mechanikai tulajdonságoknak megfelelően választunk közülük és akár egyszerre 3 különböző réteget is felviszünk egymás hatását erősítve.

A kezelés végeztével, amennyiben nincs gyulladt terület, hőhatással, melegített kövekkel enyhítjük a panaszokat, majd állapottól függően a gerinc kis ízületi vizsgálatait alkalmazva kis ízületi blokkokat (biztonságos SMT fogásokkal) oldunk, majd egy „saját fascia”(izompólya) lázító fogás (Gerincsérv esetén porckorongregeneráló Breuss masszázst alkalmazunk.), egy speciális gyúró fogás a kiemelés következik (Egy felmérés alapján 10 emberből 9 hasznosnak találta.) Ezek után megkezdődik az izomzat nyújtása, mind statikus nyújtás, mind ART(Active Release Technika), Myofascial release, mind CRAC technika szempontjából. Majd egy kis pihenés, tanácsok életmódbeli változtatások átadása, torna és a hosszantartó passzív eszközök felhelyezésre kerülnek.(pl. kémiai tapaszok, gyógyszeres/gyógynövényes tapaszok, kinesio tape, házi feladatok.)

Nyújtó, lazító, speciális fogásokkal, jobban érezheti magát!

A lelki sík kiemelt fontossága

Amig fizikai síkon kezelünk, jelentős a lelki sík rendszerének a szerepe, hisz egy jól végzett kezelés csakis holisztikus gondolkodással valósulhat meg. Fontos, hogy aki hozzám fordul, ne csupán egy terapeutát lásson, hanem egy barátot, egy segitőt, egy családtagot bennem, aki külső szemmel aktívan tesz azért, hogy jobban érezzem magam. Szükség esetén bizonyos spirituális tanok.(Egyensúlyra fókuszálva.), energiavonalak, metamorf síkok kezelése is megvalósul. Ezenkívül kiemelt szerep jut a gyógyító beszélgetésnek, hogy a kezelés alatt bizalmi körben, olyan tabukról beszélünk, amit csak egy kezelés alatt lehet és megkönnyebbülés felemelő érzését hozza magával. (Teljes diszkrécióval, orvosi titoktartásnál szigorúbb szabályrendszerrel.)

Légy vándor, szabadulj ki a materiális világ fogságából most!

Mindemellett egyre nagyobb teret kap a pszichológia, a különböző motivációs történeket, story-telling értelmezése is, ami az adott pillanatban a valós életből való kizökkenést segítik elő. Továbbá a komfortzónából való kilépést megcélzó elemek, beszélgetések is megvalósulnak. Itt ki kell emelnem a Buddhista elemeket, a keleti gondolkodásmódokat, de a keresztény hitrendszer és ezek összekapcsolását, filozofálását egy jobb, harmonikusabb életminőség megteremtésének lehetőségét is. Ezen elemek hatására, azaz a lelki blokkok oldására kiegyensúlyozottabban érezhetjük magunkat, sőt akár eredménye a fizikai síkon végzett kezelést is pozitívan befolyásolja, kiegészíti. – Azt szeretném ezzel elérni, hogy pácienseim a kezelés után felszabadultan, tervekkel, víziókkal tele vágjanak bele a mindennapokba, és aktívan alkossanak, teremtsenek valami jót, valami újat és valami hasznosat a társadalom számára.

A teremtés, a jobb élet elérhető, csak ismerjük meg az utat önmagunkhoz.

A terápiánál lényeges szempont, hogy oldjuk a rohanó világ, a fizikai síkból(anyagi) és az információ hiányából adódó szorongásokat. Nagy szerepe van olyan bizonyított mesterek tanitásainak átadásából. mind Lengyel Sándor (EOS), Popper Péter, Bagdy Emőke, Dr. Almási Kitti, vagy Csernus Imre. Azonfelül kulcsfontosságú szerepet adok olyan emberek látásmódjának is, akik nem, mint szakember, sokkal inkább egy értékrenddel rendelkező élettapasztalattal bíró mentor lehet, ki kell emelnem DrugsBunny fiatalok edzéskultúrájának növelését, vagy Görög Ádám Lifestyle business Tacit projektjét, de ST22 Lacika látásmódja,  problémamegoldó „IGAZ” gondolkodása is nagy segítséget nyújthat, a lelki válságban küzdőknek, útkeresőknek.

Mindig társa leszek Önnek, és fogom kezét, aktívan támogatom!

Összegzésül a masszázsról, mint hivatásról

Úgy gondolom, hogy a két síkon történő gyógyítás, akkor a legeredményesebb, ha pontos fizikai diagnózist (Plusz orvosi diagnózist, kezelőlapot, képalkotó diagnosztikát elemezve.) kiegészítve a masszőr folyamatos odafigyeléssel, évek során összegyűlt akár több ezer masszázsórányi tudást személyes tapasztalatával képes aktív és passzív támogatást nyújtani, tanácsokkal felvértezni azt az embert, aki hozzá fordul. Mindazonáltal fontosnak tartom, hogy egy masszőr, így jómagam is folyamatosan képezzem magam szakmailag (Magánképzés, tanulmányi utazás, külföldi tapasztalat, szakmai szeminárium, szimpózium), mindig új és új technikákat használva lelkiismeretesen, kiszámíthatóan, megbízhatóan erősítsem pácienseim egészségügyi állapotán, legyen szó, akár a lelki feltöltődésről, az egészen komoly kórképekig. Az évek során összegyűlt tapasztalatokat szeretném megosztani azokkal, az egészségtudatos emberekkel, akiknek igazán fontos az, hogy jobb életminőségben, magasabb élet színvonalon éljenek.

Legyen Ön is egészségtudatos, csatlakozzon és tapasztalja meg ezt az új életérzés, a jobb közérzetet érezze magát jól most! Próbálja ki most!

Az új egészségszemlélet, testi-lelki feltöltődés elérhető, próbálja ki kezeléseimet! Hívjon most és legyen Ön is egészségtudatos!

 

U.I: További népszerű bejegyzéseim itt, olvashatja el. Kövesse munkásságomat és értesüljön a legfrissebb hírekről a közösségi médiában!

Ki vállalja fel a felelősséget?

Telnek múlnak az évek, az elmúlt hetekben töltöttem a 24.-et,  ilyenkor mindig elgondolkodom, hogy egy évvel több lett és már 7 éve köteleztem el magam a masszázs, az emberek iránti önzetlen segítés, és a gyógyítás iránt. Ilyenkor mindig úgy érzem, hogy úgymond számot kell adnom eddigi életemről magamnak.

Amire büszke vagyok, hogy továbbra is a tanulás, fejlődés motivál, szinte nincs olyan nap, hogy ne tanulnék valami újat, legyen ez szakmán belül, vagy akár szemléletmód is, úgy érzem nyitott vagyok. Mindemellett nagyon fontos dolognak érzem az őszinteséget, mint erényt felvállalni, illetve a becsületesség, ha valamiben nem tudok segíteni, akkor egyből tájékoztassam róla páciensemet. Van még egy dolog, ami talán az egyik legfontosabb, mégpedig, egy nagy igazság az, hogy felvállalom a felelősséget az életemért.

Amikor erre gondolok, nem csupán arra célzok, hogy valamilyen tett miatt felvállalom a felelősséget és, mint egy „lehetséges dologról beszélek”, hanem sokkal inkább minden tettemért, amit az életben teszek.  Már anno a Szállodai Masszőr karrieremben is volt egy titkos szó, ami annyi volt: „Megoldom”. – Nehéz hirtelen jó döntést hozni, viszont a többet jelent tenni valamiért,  mint otthon ülni és várni a sült galambot. Sajnos a magyar mentalitás olyan, hogy nagyon sokan másoktól várják el a segítséget, a többletinformációt, sőt még a gyógyulást is. A gyógyulás 50%-a Páciens hozzáállása és a legjobb terapeuta is „csak” 50%-ot tud hozzátenni a gyógyuláshoz. Nem várni kell arra, hogy jobb lesz, hanem tenni érte.  Az egy jó kezdő lépés lehet, ha felhívom a terapeutát és időpontot egyeztetek vele, nyitott vagyok a kezelés iránt, megfogadom a tanácsokat, de az már a saját érdekem, hogy „mindennap betartom-e vagy becsülettel elvégzem a tornát(megiszom a folyadékot,stb.) .

Ne várjunk attól gyógyulást, hogy hirtelen eszünkbe jut, és , mint lelkiismeretünket nyugtatva gyorsan úgy csinálunk, mintha tettünk volna valamit.- Rendszeresen, kitartóan kell végezni mindent, és előbb utóbb lesz eredmény, de túl elkanyarodtam már a témától, mert amikor az ember úgy kezd el gondolkodni, hogy a saját életéért Ő a felelős, akkor kinyílik a világ, végtelen lehetőségek tárháza borul elénk.  Rá kell jönnünk, hogy nem a politika, népcsoportok felelősek az életünkért, hanem csakis SAJÁT MAGUNK és döntéseink.

Milyen lépéseket tehetünk, hogy kezünkbe vegyük életünket?

-Első körben nézzünk utána mindennek, szerezzünk információkat, mielőtt valamit teszünk.

-Felejtsük el az „adjál”, nekem jár és hasonló tartalmú szavakat, helyette megoldom, kivitelezem, végigcsinálom szavakat használom.

-Nem keseregni, hibáztatni kell másokat, hanem koncentrálni a dolgokra és gondolkozni.

Merjük felvállalni a felelősséget, mert élni csakis így érdemes!

Röviden ennyit szerettem volna. Kérdése van? Hozzászólna? Írjon e-mailt: norbert@kiseri.hu

Cipő fontossága

Úgy gondoltam fontos megemlíteni a „cipő témát” , hiszen rengeteg tévhit, városi legenda lengi körül a lábbelik hordását legyen szó a magassarkún át a tornacipőkig egy dolog biztos a témávalal kiemelkedően foglalkozni kell, hiszen a lábunk „viszi” felső testünket egész nap, nem mindegy, hogy mit és hogyan választunk.

image

Talán a legfontosabb szempont  , hogy a lábbeli a nap folyamán segítse a lábat és ne gátolja annak statikáját. Tudnunk kell, hogy súlyunk az 1.-es 5.-ös lábtőcsontokra és 70%-ban a sarokcsontra nehezik.(Boltozatokat képez.) Épp ezért ajánlott mellőzni vagy legalábbis alkalmi hordásra mérsékelni a magassarkú cipőt, mert ebben az esetben lábunk egy kényszerhelyzetbe kerül és előbb utóbb deformitásokat, fájdalmat, majd a térd, a csípő és gerincoszlop statikájának megbomlását okozhatja.

image

De a túl alacsonytalpú cipőt sem javasolnék, ebben az esetben napi járásunk folyamán a sarokcsont nekiütődik a talajnak, és leegyszerűsítve egy autó lengéscsillapítójához hasonlóan folyamatosan terheli az alsó és felső ugróízületet.

Mit javasolnék?

Ha lehetséges, akkor 3-4 cm talpvastagságú, magas szárú, jól szellőző cipőt javasolnék hosszú távú viselésre, az időjárásnak  megfelelő változatban.
Bár kevesen teszik, de fontos még a megfelelő talpbetét, mely a lábboltozatot követve, természetesen segíti talpunk egészségét.
Fontos, hogy ha otthon vagyunk legyünk elegendő időt mezítláb, vagy bátrabbak a nagy kavicsokon való járkálást is kipróbálhatják, mindkettő módszer kiválóan erősíti a talp izmait.(Elkerülhető a lúdtalp.) Erről jut eszembe , hogy gyerekkorom egyik ortopédiai szakorvosa a Legón való járkálást javasolta.-De ezzel a módszerrel, csak óvatosan!

image

U.I:
Megfáradt lábainknak jól eshet egy masszázs is, mely során a talpon lévő izmok masszírozásával jóleső érzés mellett, a kritikusan terhelt pontok is hatásosan kezelhetőek.

Jó egészséget!

IDŐPONTOT KÉREK MOST!