http://norbimasszor.hu

Hogyan segít a masszázs a különböző fájdalmak leküzdésében?

Az köztudott, hogy a masszázs segít a fájdalmak leküzdésében, betegségmegelőzésben, illetve az életminőség javulásában is, viszont az nagyon kevesen tudják, hogy egy masszőr, nemcsak az érintésével, hanem a hozzáállásával, szakértelmével sőt a kommunikáción keresztül is gyógyít. Jelen bejegyzésemben szeretnék kitérni ezekre a pontokra, illetve új megvilágításban mutatnám be eme csodálatos szakmát.

1.Első szempont a fizikai sík, mely fájdalmain a masszőr segítséget adhat:

Túl vagyunk terhelve.- Innen induljunk ki, hisz mindennek ez az alapja. Izmaink feszesek, merevek, sőt egy idő után, mintha csomókat is éreznénk bennük, fáj és a mozgást nem tudjuk kivitelezni emiatt. Masszőrként ebben az esetben először hát masszázst javaslok, mely egy fizikai inger, első körben a gerinc melletti izomzat, sőt a gerincvelőkből kilépő idegek stimulálása a fő cél.(Fogások közül, egy általam kifejlesztett „gerincvasalónak” hívott fogást alkalmazok, illetve a svéd masszázsból ismert fenyő, fűrész alkalmazható, ezenkívül különböző dörzsölések is hasznosak lehetnek.)
A paravertebrális(gerinc melletti) izomzat stimulálása után, a trapéz, rombuszok, lapocka emelő izmok következnek, majd orvosi gyógymasszázs szegment masszázs-ból ismert elrendezés útján kezelem az adott szervet, szervrendszert. Fontos megemlítenem reflexológusi tapasztalataimat is, mellyel a talpon lévő zónák stimulálását végzem el, ennek következtében az adott területre keringés fokozása, méregtelenítés beindulása várható.

Mi történik a kezelés elvégzésekor, milyen hatásai vannak:

-Megszűnik, vagy csökken a fájdalom

-erősödik a szervezet ellenálló képessége

-megszűnik az izomfáradtság(nő az izomzat teljesítőképessége)

-optimális lesz a vérnyomás és a pulzus

-nő az oxigénellátottság

-növekszik a szervezet tápanyag ellátottsága

-egyenletessé válik a légzés

2. Lelki sík:

Tudjuk, olyan a világunk amilyenek a gondolataink. Tapasztalatból mondom, hogy aki ideges, stresszes nem kiegyensúlyozott, mozgásszegény életet él, azoknál az embereknél gyakrabban előfordul, hogy jobban be van állva az izomzat, és ennek oka gondolataink erejében rejlik. Mivel a masszázzsal, mint fizikai ingerrel lazítottunk az izomzaton, ezért következő fokozat a lelki síkon történő állapotmegőrzés, melynek célja, hogy ne, vagy kevésbé tudjon kialakulni újra a probléma. Ilyenkor tanácsokkal látom el páciensem, mit hogyan kellene végezni, nyugalmat, hogy szerezhet, illetve gondolatait, hogy irányíthatja, vagy zökkentheti ki magát a mókuskerékből.

Mi történik a kezelés elvégzésekor, milyen hatásai vannak:

A masszázst kiegészítő kezelésként, fontosnak tartom a lélek ápolását, van olyan páciens aki masszázs során az önfeledt ellazulásra vágyik, majd masszázs után beszélgetünk, illetve van olyan vendég aki masszázs közben beszélget velem. A lényeg az, hogy a problémák, a felszínre kerüljenek. Lehet első masszázsórámon, még nincs meg a kellő bizalom, viszont hosszútávon, úgy gondolom csak így érdemes. Fontosnak tartom az őszinteséget, mert bizony beszélhetünk napokig az időjárásról, viszont , mint említettem a felszínre került dolgok kibeszélésével, még jobb állapot érhető el, amennyiben a páciens él a választásnak a lehetőségével.(Kihangsúlyozom, nem tanácsadásról van szó, hanem választási lehetőségeket találunk az adott problémára.)

Összegzésül:

Úgy gondolom, a holisztikus szemléletnek köszönhetően, nem tüneteket kezelünk, hanem teljes egészében nézzük az adott pácienst, és személyre szabott kezelésekkel, javítunk az általános egészségügyi állapotán. Nincs szó időhúzásról, vagy bizonytalanságba ringatásról(ez a legrosszabb), amennyiben nem tudom a választ(Igenis előfordul,nincs olyan ember aki mindenre tudna válaszolni), utána nézek, illetve megkérdezem az ebben kompetens kollégáimat. Köszönöm,ha megtisztel bizalmával!norbi-masszőr-masszázs-budapestAmennyiben bejegyzésem elnyerte tetszését, kérem ossza meg másokkal is, illetve akár időpontot is foglalhat a világ legkisebb masszázs recepciójánál: http://norbimasszor.hu/online-masszazs-rendeles/

A nyár wellness illatai

Az emberek többsége nyáron szívesen lecseréli az eddig megszokott illatokat, valami másra, valami újra, valami pezsdítőre. A döntés nehéz, hisz nem csak parfümök közül vágyunk az eddig megszokottól eltérőre, hanem tusfürdőből, testápolóból sőt a masszázskrémből , vagy masszázsolajból is új illatokra vadászik szaglószervünk.  De melyik az ideális illat?  Mi az ami jól áll, illetve nincs ellenben testünk természetes aromájával? Segítem Olvasóimat a választásban!

Masszőrként, a test és lélek őrzőjeként fontosnak tartom az egyensúly megteremtését, ezért úgy gondolom nem érdemes túlzásokba esni, hisz egy nagyon felvitt parfüm, illatanyag épp az ellenkező hatást válthatja ki. Fontos megemlítenem, hogy a tél markáns, nehéz illatai után, a nyár frissítő „szellői” igazi felüdülést nyújthatnak a hétköznapokban. Kánikula idején a légies, citrusos, hűvös, fás illatok kellemessé teszik közérzetünket- ezért érdemes ilyet választani, sőt nyári masszázsokra is léteznek különböző aromaterápiás olajok, mellyel a pihenésünket igazi Kánaánná varázsolhatjuk.

Milyen olajokat ajánlok masszázshoz?

Az örök favorit a citromfüves masszázsolaj, mely nem csak gyógyhatásairól(  ajakherpesz, fejfájás,  álmatlanság, depresszió, gyomorbántalmak kezelésére), hanem testfrissítésre is kiválóan alkalmas. A másik nagy kedvencem a maracuja , más néven Golgotavirág , mely Dél-Amerikában Őshonos pezsdít, új életre kelt a vele végzett masszázs. Nagy előszeretettel alkalmazom még a frissítő Szamóca olajat is, ezenkívül egy igazán különleges bár leginkább télen fogyasztott italt a puncsot is javaslom nyárra hiszen illatával a frissítő aromaterápiás kezelések közé helyezném.

Amennyiben hasznosnak találta bejegyzésem, kérem ossza meg másokkal is. Köszönöm!norbi-masszőr-wellness-illatok

TIPP: Amennyiben megtetszett valamelyik illat, vagy esetleg ki szeretné próbálni masszázsolajként a szolgáltatások menüpont, olajos masszázs rendelésével, telefonos megbeszélés után . Illetve a világ legkisebb masszázs recepciójáról is foglalhat masszázs időpontot.

Masszázs és napozási szokások nyáron

Nyáron izmaink a meleg hőmérsékletnek köszönhetően lazábbak, ezáltal kevésbé vágynak erősebb, intenzívebb masszázsra ellentétben a téli idővel szemben , sőt egy napégés után természetes, hogy nem vágyunk arra, hogy hátunkon dolgozzon a masszőr, ilyenkor a simításoké, relaxációs, enyhítő technikáké a szerep. Viszont a megelőzésben is sokat segíthet a szakember. A napégést megelőzhetjük, fokozatosan rendszeresen felvitt, bedörzsölt napolajjal, sőt ma már leégés utáni krémekkel is hozzájárulhatunk a regenerálódáshoz, persze elsődleges cél a prevenció, megelőzés.

Napozás előtt ajánlott tevékenység a peeling, vagyis az elhalt hámréteg eltávolítása, leradírozása is, mellyel az egyenletes barnulást biztosítjuk. Ha nincs lehetőségünk elmenni szakemberhez, otthon is elvégezhetjük finom sóval és általános bázisolajjal. Fontos odafigyelni arra, hogy ne erősen, ne „izomból” végezzük a radírozást, hanem körkörös dörzsölésekkel a bőr felületére hatva, épp úgy mintha smirglipapírral dolgoznánk, egy finom anyagon. Természetesen gondolnunk kell a peeling utáni bőrtáplálásról, melyre véleményem szerint a háztartásban fellelhető testápolók is alkalmasak. Persze a regenerálódást felgyorsíthatjuk speciális, szőlőből készült mély hidratáló testápoló masszázskrémmel is.

A napozás alkalmával javasolt előbarnítást végezni, tehát érdemes kevesebb időkre, általában reggeli, vagy esti órákban kimenni a napra, majd ha megfelelő alapszínnel rendelkezünk, ki mehetünk ” csúcsidőben” is. Viszont arra figyeljünk oda, hogy 12 órától, délután háromig ne tartózkodjunk a napon. Ha vízparton nyaralunk, figyeljünk oda a vízálló naptejen kívül, az állandó felvitelre is. Hasznos társunk lehet még a bevizezett sapka, illetve tartsunk mindig magunknál folyadékot.

Mit tehetünk ha leégtünk?
Emlékszem gyermekkoromban mindig tejföllel kentük hátunkat, amely átmeneti megoldást jelentett. Egyébként ugyanez a hatás elérhető hideg zuhany illetve pakolás alkalmazásával is. (Aki rosszul viseli bevehet fájdalomcsillapítót is.) Bőrünket kenhetjük Aloe Vera készítményekkel, illetve Panthenollal is. Fontos megjegyezni, hogy ezek a szerek mérséklik , de nem szüntetik meg a tüneteket, mert a napégés természetes lefolyását nem tudjuk megakadályozni.

Miben tud segíteni a masszőr napégés során? Ilyenkor masszázs kontraindikált, tehát nem javasolt, viszont Aloe Verás pakolást, illetve relaxáló, simító kenegetést (mellyel a vivőanyagot a bőr méllyebb rétegeibe dolgozzuk megengedett, illetve hűsítő hatású testvaj is jótékonyan hat. napégés-norbi-masszőr-masszázs-házhoz

Új szolgáltatás: Kurkuma pakolás

Indiában évezredek óta ismert és használt gyógy- és fűszernövény, melyet a jómód,
gazdagság jelképének tartanak, sokan az egész test megtisztítójának nevezik.
Európában sárga gyömbérként vált ismertté, és csak az 1700-as években kapta, meg a mai nevét.
Magyarországon főként fűszernövényként használják, azonban felhasználása,
nem csak ételeink ízesítésére terjed ki, hanem gyógynövényként is hasznos „társunk” lehet a mindennapokban.

Mik a kurkuma hatóanyagai?

A kurkumin (sárga festékanyag) erős antioxidáns, terápiás alkalmazása nagyon hasonló számos bioflavonoidéhoz,
hatékony gyulladáscsökkentő, antikarcinogén (daganatellenes), antibakteriális, antivirális (vírusölő),
antimikrobás, immunstimuláló vegyület, melyet jelenkori tanulmányok is bizonyítottak.

Hogy alkalmazom a kurkumát?
A kurkumát belsőleg vízzel, vagy tejjel oldatként készítve napi egy teáskanállal javaslok.

Külsőleg: amíg masszírozom speciális mézzel kevert pakolásként az adott
ízületre helyezem, mely rándulás, izomláz, zúzódások , ízületi gyulladás egyik hatásos kezelési módja.

Kezelés menete:
1.Ízületre ható izmok ellazítása
2.Pakolás felhelyezése
3.Pakolás időtartama 20-30 perc, közben hátmasszázs

A kurkuma ellenjavallatai:
-2 éves kor alatt gyógyszermennyiségű kurkuma nem ajánlott,
-kerüljék a használatát azok a nők, akik fogamzási problémákkal küzdenek,
-vérzékenységben szenvedő betegek nem használhatják, mivel hígítja a vért.

Mire érdemes figyelni még a kurkuma alkalmazásánál?
A kurkuma sárga színe nyomot hagyhat a bőrfelületen, ruhán.
Figyeljünk oda a megfelelő folyadékfogyasztásra.kurkuma-norbi-masszőr-masszázs-budapest

Masszázzsal az egészségért

Nap, mint nap találkozok olyan emberekkel, akik élete nem igazán, úgy alakul ahogy terveznék, és emiatt még jobban
idegeskednek, feszültebbek lesznek, és mindez izmaikon is megérezhető.
Saját példából kiindulva, jómagam is az aggodalmaskodók táborát erősítem, talán a szocializáció, talán a nevelés,
vagy az egyensúlyra való törekvés, mert ugyebár amikor vendégeimmel nyugodt, higgadt vagyok, ez masszőrként,
és emberekkel foglalkozó szakmákban alapfeltétel , azt valahogy az élet, igyekszik
egyensúlyozni, és természetes, hogy más területen máshogy viselkedik az ember, de itt is fontos a tudatosság és a reálitás szem előtt tartása.
A probléma akkor kezdődik, amikor egy ember már nem lesz képes az őt érő ingereket, stresszt kezelni, és előbb
utóbb újra-újra nekifut a problémának, melyet nem tud sikeresen megoldani, ezzel mélyebbre kerül.
Mivel az ember évezredek óta csoportokban élt, ezért problémáival gyakran fordulhatott családtagjaihoz, és az őket körülvevő emberekhez,
melyet többé kevésbé megtudott oldani sikeresen ezáltal.

És akkor hol itt a buktató?
Mai világunkban sajnos nem fektetünk elég hangsúlyt emberi kapcsolatainkra, rengeteg érdekbarátság, felszínesség, és
már kommunikálásnak is elfelejtjük megadni a módját, sok helyen vok-ozunk, mizu-zunk és még sorolhatnám.
A terhek egyre nagyobbak, sok munka, legyen pénz, legyen ház, legyen autó, és mindemellett feleljünk, meg az elvárásoknak is.
Rengeteg, rengeteg nehézség, és ki törődik igazán velünk? Ki az aki mellettünk lesz krízishelyzetben?
Gondolkodtunk már ezen? Sok ismerősünk van facebook-on, ismerkedünk szórakozóhelyeken.
De vajon mindenki velünk lesz, hogyha egy kórházi ágyon fekszünk?

-Azt hiszem, magában legbelül, őszintén mindenki tudja a választ. Tudja az a lány , akit szexin pózoló képei miatt 500-an lájkoltak be,
és tudja az a srác is, aki edzés utáni izmos képet feltöltve több követőre tett szert, mint akárki más.

Majd az évek alatt elérünk egy kort, amikor más értékek számítanak, sőt belevágunk a mókuskerékbe, mert azt látjuk, hogy ezt kell
tennünk, hajtani, a mai világ a szingli-séget, a valósítsd meg önmagad mintát közvetíti.
A terhek nőnek és nőnek, nincs család, vagy ha van az is a felszínes kommunikációig jut el, aztán élnek egymás mellet,
esetleg félre is kúrnak, majd rájönnek, hogy sokkal több munkát kellene fektetni önmagukba, ami már
ebben az esetben nem egyenértékű a kapcsolattal, szakítás, esetleg válás lesz belőle.

Na de nagyon elkalandoztam, a lényeg az még mindig, hogy a rengeteg ingerre a fő védőháló a család lenne, ha valami rossz történik
, akkor megbeszélem, „kibeszélem” magamból, és ezzel megkönnyebbülök, de ez is csak akkor működik, ha a két fél egyenrangúan
kommunikál, ezen azt értem, hogy nem arról van szó, hogy a feleség mondja a magáét, a férj, meg mondja az igen kedvesemet…
Ez rossz hozzáállás, és csak feszültséget generál, ami újabb vitákra adhat okot, ami nem csak lelkileg, de testileg is megjelenik.

Megjelenik az ördögi kör az életünkben:
Probléma ér-nem tudjuk kibeszélni(pl.családdal)-probléma mélyül-Egyre rosszabbul érezzük magunkat> ??? Mit tehetünk ilyenkor???
Érezte már azt, hogy elmond valamit és úgy érzi, hogy újra és újra el kell mondania? Ilyenkor nem megfelelően
volt kezelve a probléma, és újra előfog jönni.

Ilyenkor tud jól jönni egy szakember, egy olyan szakember, aki mind testi- mind lelki síkon képes
kezelni a problémákat, ezzel valós segítséget nyújtani. Bár egyik mentorom azt, mondta, hogy Norbi nem érdemes foglalkoznod ezzel,
legfőképp ne adj tanácsot a vendégednek, mert ha nem jól jön be akkor nem lesz vendéged.
Nos én úgy gondolom, hogy a vendég, páciens , aki hozzám fordul az megbízik bennem, hisz abban, amit csinálok, és tudja, hogy nem
ártani akarok neki, és csakis lehetőségeket ajánlok, hogy változtasson életén, mint fény az éjszakában.(Norbi: Északi fény)
Hiszek abban, hogy aki felkeres engem beszélgetünk, kialakul egy bizalom, annak a probléma megoldását megtudom világítani,
egy más szemszögből, és segítek izmai ellazulásával megszüntetni a stressz által kialakult blokádokat, melyek hozzájárulnak
az egészséges gondolkodáshoz, mely nélkülözhetetlen. Sokan úgy gondolnak egy masszőrre, hogy jól kigyúr, és szevasz…
Számomra a masszázs sokkal több, először is lelki síkon ráhangolódok vendégeimre, minden külső tényezőt kizárva a lehető legjobbat
igyekszek adni magamból.-Ebben rejlik a masszázs igazi szépsége.

norbi-masszőr-masszázs-budapest

IDŐPONTOT KÉREK MOST!