http://norbimasszor.hu

Hogyan erősítettem a hátam és meditáltam a vízen könnyedén?

Kikapcsolódás és vízi élmények SUP-al.

Évek óta nagy szeretettel úszkálok a hazai vizekben és mindig is figyeltem, hogy sokan egy levegővel fújt deszkával eveznek, majd aszalódnak a napon. Soha nem értettem, hogy miért jobb a 25-26 fokos vízi mozgás helyett a deszkát választanom, viszont most megértettem. Tudja meg Ön is, hogy miért tesz jót ez a vízi mozgás és érezze magát jobban, tartson Velem!

Városból ki, kalandra fel!

Mi az a SUP?

A SUP egy olyan 5 perc alatt felfújható „gumi deszka”, amit egy lapáttal hajtva, ülő, térdelő vagy álló pozícióban szélcsendben lehet használni.

Az új készség elsajátításának hatása

Nem vagyok szörfös, leginkább lelkes hobbysta vagy legalábbis egy olyan ember, aki szeret kipróbálni új dolgokat, elsajátítani új készségeket és a használható tapasztalatokat megosztani másokkal.

A SUP-nál az volt a fantasztikus, hogy valójában nem számít, hogy milyen deszkával vagy csak annyi, hogy a vízen vagy és mész előre. Első próbálkozásra a széles deszkák bizonyultak könnyebben használhatónak, viszont az a jó ebben a mozgásformában, hogy percek alatt bele lehet jönni és ezáltal, könnyen érhetnek pozitív élmények, ami kiemelten jót tesz az ember önértékelésének.

Közösség, természet, csend, nyugalom.

Az élmények a vízen várnak

Az első pár perc után, már kellő biztonsággal mentem ülve a vízen, majd felálltam. – Semmi probléma nem volt. Mindig a távolba néztem és ez az érzés, egyszerűen fantasztikus volt, csendesség, csak a lapát csapásait és a víz áramlását hallja az ember. – Ez lenne a jelen és jövő megélése, tettem fel a kérdést többször is magamnak.

Az izmokat is kiválóan dolgoztatja

Terapeutaként mindig is fontosnak tartom a testi-lelki egyensúlyt, és mivel a fizikai terhelés, a sport nemcsak a mentális egészségnek tesz jót, hanem sokkal inkább izmainkat veszi igénybe, ezért masszőrként is fontos kiemelnem a SUP-ozás izmokra ható pozitív hatásait.

Ha felállunk, izmaink is jobban dolgoznak.

Először is, amikor az ember feláll a deszkára, nagyon jól fejlődik a propriocepció. (vagyis az az ízületi helyzetérzés, aminek fontos szerepe van az ízület stabilitásában és védelmében.) Ezenkívül a SUP-os evezésnél az alkar izmai, a bicepsz, a tricepsz, a mell, széleshátizom és a rombuszok is igénybe vannak véve. Ha a deszkára felállunk, akkor a talpi izompólya, a combhajlítók, combfeszítők, combközelítők, combtávolítók és a medence izmai is aktiválódnak.

Fontos kiemelnem még, hogy a mély hátizmok is dolgoznak, bizonyos keretek között, akár olyan hatást ehetünk el, mint a labdán való üléssel, mivel,hogy az egyensúlyunkat megtartsuk, folyamatosan apró, finom kontrollálásokat kell tennünk, amit a gerincünk melletti izmok nagyon szeretnek. 🙂

Tudta?

A SUP-ozás egy remek prevenciós (megelőző) mozgásforma, kevésbé terheli az ízületeket, közben megfelelően erősíti az izmokat.

Épp a kikötő felé vesszük az irányt. 🙂

Hasznos kikapcsolódás

Két órát voltunk a vízen, szélcsend volt és amikor azt éreztem, hogy elfáradok leültem, illetve visszafelé sodrással szemben mentünk, ami kicsit jobban próbára tett. – Amira még, oda kellett figyelni, hogy ne menjünk túl közel a parthoz, mert ott a hullámok nagyobbak.

Plusz tipp: A nádasok közelébe se érdemes nagyon menni, mert könnyen felakadhatunk. – De semmi pánik, szerencsére gyerekjáték a SUP-ot szélcsendben irányítani.

2 óra mozgás és ma is tettem valamit az egészségemért.

Összegzésül

Úgy gondolom, hogy a természetben lenni mindig jó dolog, a friss levegő, a szép környezet mindig tud adni, egy olyan pluszt, ami energiával tölt fel. A víz rezgése, a csend és a gondolatok helyes iránya mind-mind egy olyan érték a mai világban, amit nagyon kevesen tudnak belülről megélni. A SUP egy olyan sport, vagy mozgás, amivel pillanatok alatt kilehet zökkenni a városi nyüzsgésből, aki teheti, próbálja ki csak ajánlani tudom.

Ráadásul vannak kis közösségek is, akik szerveznek programokat, kisebb túrákat, sőt akár kutyával is lehet menni. – Egyszóval erősen ajánlott a SUP-ozás és az egészségnek is jót tesz. Ha kedvet kaptunk hozzá, bátran vágjunk bele, a vízi élmény érzés tuti nem marad el.

SUP kipróbálására itt is van lehetőség: Kattintson ide!

Professzionális izomlazításért, kattintson ide!

Coaching és segítő beszélgetéshez, kattintson ide!

Hasznos tartásjavítóhoz és extra gyakorlatokhoz, kattintson ide!

Jó egészséget!
Norbi

U.I.: Ha tetszett a bejegyzésem, kérem ossza meg másokkal is, hasznos lehet!

U.I.: Külön köszönet páromnak, aki folyamatosan mellettem volt.

Foglalja le masszázs időpontját MOST!

ONLINE FOGLALÁS

+36 30 594 9225

norbert@kiseri.hu

Th. Kiséri Norbert Élet és Masszázsterapeuta

A blog célja: a masszázs népszerűsítése, masszázsok leírása, filozofálás mellett, egymás segítése, egy egészségesebb, jobb, élhetőbb és emberibb világ érdekében. Tartson velem! Amennyiben hasznosnak találja oldalam kérem ossza meg másokkal is. Köszönöm!

Miről szeretne ma olvasni?

Akció!

Legfrissebb blogposztok

Hogy szabaduljak meg a csuklyásizom fájdalmaktól?

Volt már úgy, hogy szinte alig tudott aludni, mert azt érezte, hogy a "csuklyásizmai leszakadnak" és akármerre forgolódott, mozdult nem lett jobb? Kenegette mindennel, de valahogy nem akart enyhülni, és ez nagyon elkeserítette, már-már a mindennapi életminőségét is...

Hogy alakul ki a derékfájdalom? – Út a derékfájdalmakhoz

Gyakori eset, hogy szakemberhez(orvoshoz, masszőrhöz, gyógytornászhoz) akkor megyünk ha fáj, pedig a fájdalom már a végső jele egy hosszú ideje fennálló állapotromlásnak. Ez a cikk egy kis gondolatébresztő, hogy bizony a derékfájdalmak, folyamathoz kötöttek, nem pedig...

Hogyan fogyhatsz 14kg-t 3 hónap alatt, a mélyhátizmaid egészségének megőrzésével?

Sztár és divatdiéták hada található a neten, valamelyik működik valamelyik csak kínkeserves önsanyargatás. Most itt a módszer, ami segítségével én is elértem a célom, mert ugye nem csak beszélünk róla, hanem tesszük is. Ha megszeretné tudni mi a fogyás titkos...

A 6 leggyakoribb tévhit a masszázzsal kapcsolatban

Rengeteg mende-monda kering a masszázs pozitív hatásaival kapcsolatban az interneten, sámánoktól kezdve a csontkovácsokig. Olyan hangzatos kijelentések, amik nagy részét már mind hallottuk, és valljuk be el is hittük, mert egyszerűnek, logikusnak tűnt. Figyelem!...

Gyorssegély otthon: Mit tettem a fájós derekammal?

Egy megterhelő nap vagy egy hirtelen mozdulat gyakran okozhat fájdalmakat.       Mit tehetünk hirtelen jelentkező derékfájdalom esetén? Szúró, kellemetlen érzés? Valami nincs rendben a derékkal? Fájó diszkomfort állapot és szinte ki nem bír egyenesedni...

Csatlakozzon közösségünkhöz!

Izmainkban a feszültség és az anyagi sík

„Sokat hajtunk, sokat dolgozunk, talán a  mai fogyasztói társadalom egyik nagy gondja az állandó „pénzhajhászás”, legyen autód, legyen házad, mindemellett legyen családod és jusson időd magadra is.”- Talán ez lenne a 21.század szlogenje, ha mondani kellene ilyet. Ez az állandó „ragadozás” iránti vágy teljesen állattá teszi az embert, már már az ösztönök uralkodnak és ilyenkor jut eszembe: Vajon érdemes?

Saját példámat hoznám fel, mivel magamat ismerem leginkább, ezért őszintén tudok róla beszélni. Olyan típusú ember vagyok aki általában nyugodt, bár a háttérben sokat gondolkozik, agyal dolgokon, hisz valamiben és mindent megtesz a kitűzött célok megvalósításának érdekében. Érzem mikor gondolkozom, az agyam „kattog” valamin, izmaim sokkal inkább be vannak feszülve, sőt ha hirtelen rossz hírt kap az ember , előfordul, hogy meglepően érdekes helyzetben be tud állni az ember izomzata, mindaddig amíg az adott helyzetet fel nem dolgozza, mert úgy gondolom fel kell dolgozni.

A feldolgozásnak két módját említeném meg:

Az első sík a lelki sík, tudom ,hogy van egy adott hír, „probléma”, de , hogy megtaláljam a kiutat ezen magamnak kell „dolgozni”.(Persze nem szégyen segítséget kérni, baráttól, feleségtől, terapeutától stb.) Saját módszerként , ilyenkor a feladattá való ” konvertálást”, átalakítást  ajánlom, amint egy probléma már nem probléma, megszűnik az érzelmi kötődés, akkor könnyen megoldjuk, vagy megoldhatjuk , mert az adott helyzetbe nem biztos ,hogy az a feladatunk , hogy megoldjuk. Könnyű mondani, de nem olyan egyszerű megcsinálni. Érdemes sokszor külső szemlélőként tekinteni magunkra, nem a bennünk lévő Istent, ego-t követni, hanem azt az emberi szelídséget képviselni , amilyenek nyugodt állapotunkban vagyunk. Nehéz, mert az ego védekezni fog, nem hagyja magát elnyomni, mert mindig szerepelni akar, és alattomosnál alattomosabb hazugságokat állít elénk, hogy szemünk elé ködöt emelve megfeledkezzünk valódi önmagunkról. Személy szerint légzőgyakorlatokkal és tudatossággal küzdöm le. A légzőgyakorlat leginkább , annyit tesz, hogy odafigyelek légzésemre , mint folyamatra és ilyenkor nem gondolkozom. A tudatosság meg az , hogy tudok az egoról, tudom ,hogy létezik, és érzékelem ,amikor átveszi az uralmat.Többé kevésbé tudom kezelni, bár vannak alkalmak mikor átveszi az uralmat, de előbb utóbb belátja az ember és csak egy jót nevet rajta.(Hibázni emberi dolog…)

A feldolgozás másik módja a fizikai síkon történik, mint korábban említettem a stressz, inger hatására izmaink befeszülnek és nem hagynak minket mozogni, „rabságba”(Ízületi mozgás beszűkülés) ejtenek, olykor még fájdalmat is okoznak.  Sok-sok problémánk van, ami mind megérződik izmainkon, sőt az egész testünkön is. Legelőször a trapéz(csuklyás) izmunkon érezzük meg, de van mikor a vállunk jelzi, hogy „ideje visszavenni, változtatni” életünkön. Masszőrként, fontosnak tartom pácienseimet megszabadítani fizikai síkon azoktól a feszültségektől, amik lelki eredetűek, és ezzel hozzájárulni az egészséges keringéshez. Ugyebár ha egy adott izom befeszül,  ott a keringés is pang, és amikor már a fájdalmat észleljük, akkor már sokszor késő,de nem lehetetlen változtatni rajta. Emlékszem volt egy vendégem, akivel masszázs közben beszélgettem, és kiderült, hogy a férjével való válása óta , úgy érzi a gyermeke nevelése miatt ,  nagy a súly nehezedett a hátára.(Testtartásán is látszott.) Beszélgettünk és közben izomzatán dolgoztam, amikor volt férjéről, kilátástalanságáról kezdett beszélni a trapéz izmai megfeszültek, viszont folyamatos masszázs(és izomlazító krémek hatására), elfáradt az izomzat, és amikor már utoljára beszélt az ex-ről, jóval nyugodtabb hangvételű volt mint először. Másnap visszahívott telefonon és mondta izomláza van, melyre tanácsokkal láttam el, és így ment a terápia végéig, egyre kevésbé fájt és úgy éreztem páciensem,  mind lelkileg, mind testileg megszabadult az eddigi gondoktól, megerősödött(le zárta élete eddigi szakaszát, tanult hibáiból), és a kezelések után hamarosan újabb párkapcsolat talált rá. -Épp a napokban láttam, és nem ismertem rá, annyira életvidám, és a testtartását figyelve pedig felegyenesedett volt. De félreértés ne essék, a csodát nem én műveltem a masszázzsal,(fizikai feszültségtől való megszabadulás) hanem saját maga, az emberi erejéből, én csak megmutattam az utat, támogattam vagy legalábbis azokat a lépéseket, amiket érdemes megtenni, hogy jobb életet éljünk. Ne feledjük, életünket MI irányítjuk, és merjünk élni, hiszen csak így érdemes.

izmok-norbi-masszőr-budapest

IDŐPONTOT KÉREK MOST!