http://norbimasszor.hu

Hogy segítettem menyasszonyom derékfájdalmain?

Aki személyesen is ismer, tudja, hogy „sztorizgatás” párti vagyok, szinte majdnem minden mozgásszervi probléma kezelésére, megoldására van egy történetem, most se lesz másképp. Természetesen hozzáállásomból adódóan továbbra is szigorú masszázs szakmai szempontokat, és maximális emberséget tartottam szem előtt, mint mindenkivel szemben.

A történet múlthét keddre tehető, röviden felvázolva szeretett menyasszonyom épp a mosást tette be a mosógépbe, és ahogy a szennyes tartóból a mosógépbe helyezte a ruhákat, hirtelen fellépő, drasztikus, szúró fájdalom jelentkezett a derekába. Én csak a kétségbeesett kiabálására lettem figyelmes, és arra, hogy minden ruha szanaszét a földön hever és párom bemerevedett kényszertartásban áll a mosógép mellett.

A derékfájdalom hirtelen jelentkezett

A derékfájdalom hirtelen jelentkezett

Ennek fele se tréfa

Gyors kikérdezést követően (Szerencsére zsibbadás tünete nem jelentkezett), kikaptam a masszázságyat a tárolójából, és óvatosan a masszázságyra helyeztem. Fő szempontom volt megkeresni, hogy, mely izomzat, vagy tényező okozhatja a problémát, fájdalmakat. Első körben minden akut gyulladással kapcsolatos tényezőt ki kellett zárnom, és utána az izomzat részletes manuális vizsgálata következett.

 Vajon hol lehet a probléma?

Derékfájdalmaknál elsőként, mindig a farizmokat, négyszögű ágyékizmokat, széles hátizom alsó részét, és a mély hátizmokat nézem meg, mindemellett fontos szerep jut még a comb hajlítóknak is. Ránézésre nem látszott semmilyen izomfeszesség, úgyhogy tapintásommal próbáltam rájönni, hogy vagyon mely izom okozhatja a fájdalmas, szúró deréktáji érzést.

Lépésről –lépésre mentem át a fentebb említett izmokon, különös hangsúlyt fektettem a csigolyák körüli területekre (szigorúan vigyáztam a csigolyák tövisnyúlványaira), vivőanyagként gyulladáscsökkentő gyógynövényeket nagy dózisban fekete nadálytő, árnika és kámfor keverékét használtam. Picit hűvöses érzést nyújtott, viszont nem kockáztatja, meg a gyógymasszőr az esetleges gyulladást.

A probléma feltárása, kialakult tünetek enyhítése

A hirtelen jelentkező szörnyen kínzó fájdalom hátterében a merev derék, csípő és farizmok, illetve gerincmelletti izomzat nem kellő erőssége lehet. Ebben nagy körültekintést igényelt az izomzat állapotának, feszességének részletes feltérképezése. Óvatos masszázsa, és a folyamatos kapcsolattartás a pácienssel (ebben az esetben menyasszonyommalJ

Mit csináltam kedvesem hátán körülbelül 1 óra alatt?

1.Kikérdezést követően, izmok vizsgálata, páciens feszült helyzetének maximális figyelembevételével.

2.A Gyógymasszőr fogások következtek, a már-már svéd masszázsból ismert simító, dörzsölő, gyúró, vibrációs fogások kivitelezése speciális magas dózisú gyógynövényekkel. Mindemellett fontos szerepet kapott a gerincvelői szegmentumok kezelése is (Head és Mackenzie zónák). A Breuss porckorong regeneráló masszázsból ismer trakciós, nyújtó fogásokkal is segítettem a panaszos felületen. A kezelés kiegészítéséhez enyhe vákuumú köpölyt alkalmaztam az izomzaton.

3.Az eredmény: Körülbelül 20-25 perc alatt az izomzat lazulásnak indult, és a fájdalmak jelentősen csökkentek, megszűnt a hirtelen jelentkező érzés, és folyamatosan egyre mélyebben és mélyebben elhelyezkedő izmokat is sikerült kezelni. Azért a kezelés végére se nyugodtam meg, hisz kíváncsi voltam, hogy mely részek válthatták ki a panaszokat. Dorn féle végtaghossz vizsgálat, majd az ízületek szabad mozgásának megőrzése érdekében vezetett passzív kimozgatás is következett.

Összegzés

A kezelés végére a teljes panaszok 80%-al csökkentek, enyhe nyomásérzékenység még fellelhető volt, viszont a fájdalmat kiváltó tényezőket sikerült megszüntetni, így közel panaszmentességet elérni. A biztonság kedvéért aznapra még felraktam egy kékszínű nyugtató hatású kinesio tape-t, mely egy éjszakát volt fenn.

Páromnak még napi 2-3-szori rozmaring krémmel való deréktáj bekenését ajánlottam, mindemellett a nap végén nagyfelületű nyújtó fogásokat használva segítek izomzatának ellazulásában. Mindemellett adtam neki erősítő, nyújtó és önkorrekciós házi feladatokat is, mely betartatásáról jómagam gondoskodom.

A panaszok csütörtökre teljesen megszűntek, és újra felszabadultan, a mozgás örömével éli mindennapjait menyasszonyom, boldog vagyok, hogy jól érzi magát és ehhez én is hozzásegíthettem.

egészség-szerelem-masszázs

„Boldog vagyok, hogy jól érzi magát kedvesem és ehhez én is hozzásegíthettem.”

Kérdése van vagy hát- és derékfájdalmakkal küszködik? Ne várja meg, hogy rosszabb legyen, kérjen segítséget a norbert@kiseri.hu-n vagy a 06/30 594 9225-ös mobiltelefonszámon.

Hasznosnak találta bejegyzésem a masszázsról és a derékfájdalom kezelésével kapcsolatban?Kérem ossza meg ismerőseivel is, sokat segíthet!

Jó egészséget!

Kihez forduljunk, ha fáj? Az érintés és az anatómia harmóniája

Gyógymasszőrként, terapeutaként fontosnak tartom beszélni erről a már-már kínosnak számító témáról, mert sajnos egyre többször találkozom a problémával.

Mai felgyorsult világunk rengeteg terhet rak testünkre-lelkünkre, mely ellen kevesen tudnak hatékonyan védekezni, nem azért, mert nem vagyunk rá képesek, hanem egyszerűen hirtelen indult el minden változás, nagy a rohanás illetve sajnos elfelejtettük, hogy tudunk védekezni hatékonyan mindez ellen.

Testünk jeleket küld, apró fájdalmakat, melyekre eleinte csak legyintünk (maximum beveszünk egy pirulát), de később egyre erősödnek fájdalmaink, külső segítséghez fordulunk…

De kihez forduljunk, ha fájdalmaink vannak?

Rengeteg önjelölt terapeuta, sok-sok termék, varázsszer, ilyen vessző, olyan vessző, bio, nem bio, sámán, wellness, gyógyító, látó és a többi és a többi. – Sorolhatnám az idők végezetéig.

Először is azt javaslom, különböztessük meg a fájdalmakat és súlyosságukat, időben való fennállásukat, elhelyezkedésüket.  Ha erős fájdalmakat érzünk, akkor mindenképp javaslom a háziorvosunk felkeresését (súlyos esetben mentő/ orvosi ügyelet hívása.) , aki segítségükre lesz, már a kezdeti szakaszban megfelelően diagnosztizál és ezáltal elkerülhetjük a súlyosabb szövődményeket.

Miben tud segíteni egy szakképzett gyógymasszőr?

A gyógymasszőr elsősorban mozgásszervi panaszainkat tudja enyhíteni, mindemellett hozzájárul lelki-szellemi síkon a stressz tényezők felszámolásához.

De nem ilyen egyszerű, sajnos fájdalmaink okozta kiszolgáltatott helyzetünkkel nagyon sokan vissza akarnak élni, hiszen a probléma ott kezdődik, hogy a szakma felhígult és már-már egy kétnapos képzettség után masszőrnek mondhatja magát szinte akárki, és nem hogy az anatómiát nem ismeri, de még az általános higiénés feltételekkel sincs tisztában.

Mit tudunk tenni, hogy a fájdalom elleni harc ne legyen kudarc?

Válasszunk szakképzett gyógymasszőrt, tehát aki a weboldalán, vagy élőben nem mutatja meg oklevelét, saját érdekünkbe ne foglalkozzunk velük.

Tegyünk fel neki kérdéseket: Megtörtént eset, hogy egy 10 masszőrből 8 idézőjelben vett „masszőr” nem tudta meghatározni az izmokat.  Valóban ennyire rossz a helyzet, ez körülbelül, olyan mintha tégla nélkül építenénk házat, vagy a pék liszt nélkül sütné a kenyeret.  – Tehát fontos az anatómia.

Első kérdésünk lehet az is, hogy hol lehet a trapézizom? Megsúgom a legtöbb nem szakmai alapokon nyugvó képzés, általában csuklyás izomnak mondja.(Latinul: Musculus trapezious)- ezzel a kérdéssel, már ki is szúrhatjuk, valójában kivel van dolgunk.

Hogy történik egy valódi szakszerű masszázs?

Minden esetben az érkező masszőr alapos kikérdezéssel illetve az orvosi leletek átnézésével, alapvető vizsgálati módszerekkel (pl. ízületek mozgásterjedelme, izomfeszesség vizsgálata) kezd.  Enyhe érintés próba után, az adott terület masszázsa, gyógymasszázsa, izomregeneráló, gyulladáscsökkentő gyógynövényes vivőanyagokkal , majd a masszázs önkorrekciós és nyújtó gyakorlatok megtanításával, jövőbeli tanácsokkal zárul.

Az érintés és a szakszerűség harmóniája

Ha megfelelő masszőrt választottunk, kínzó fájdalmaink enyhülnek, és a masszázs után kellemes nyugodt érzés jár át bennünket, mely életünk során az egyik leghatásosabb regenerációs állapot. Nem csupán testünk fizikai fájdalmaink csökkennek, izmaink sejtjei regenerálódnak, de új építő gondolatok is törnek fel belőlünk, kreatívabbnak érezhetjük magunkat, a jelenben élhetünk és mindez hozzájárul egy magasabb életminőség megteremtéséhez.

fájdalom-norbi-masszőr

Kérdése van? Tanácsra lenne szüksége? Meg szeretne szabadulni fájdalmaitól?

Írjon e-mailt a norbert@kiseri.hu-ra, vagy hívjon a 06/30 594 9225-ös mobiltelefonszámon.

Amennyiben hasznosnak találta bejegyzésem, és úgy gondolja ismerősei hasznát vehetik írásomnak, kérem, ossza meg velük a közösségi médiában is!

Jó egészséget!

Gyógynövényekkel a fájdalom ellen

Életünk legjobb pillanatait tudja elrontani a hirtelen fellepő fájdalom, mely ellen már-már rutinszerűen is nyúlunk a fájdalomcsillapítók után, bár rengeteg a mellékhatás, de mégis ezt választjuk a természetes gyógynövények helyett.  Hogy miért?  Mert ebben nőttünk fel, ezt láttuk a reklámokban stb. viszont léteznek szelíd módszerek is mégpedig a természet patikájából.  Fájdalomcsillapításra fel!

A fekete nadálytövet sokan csodatevő
növényként is emlegetik, mert gyökere és maga a növény is olyan hasznos anyagokat tartalmaz, amelyek segítik a
sebgyógyulást, és meggyorsítják a szövetek regenerálódását. Leveleit gyulladáscsökkentőként, fájdalomcsillapítóként használhatjuk Mivel nagy mennyiségű májkárosító anyag (is) található benne, csak külsőleg, kenőcs vagy borogatás formájában is alkalmazható, elsősorban az ún. zárt sérülésekkel járó fájdalmak (csonttörés, rándulás, ficam) esetében.
Megoldást jelenthet még az ízületi bántalmakkal járó, kínzó,  fájdalmas területeken is.

A borsmenta belső és külső használatra egyaránt jól alkalmazható.
Belsőleg főként hasi fájdalmakra alkalmazhatjuk míg a gyógynövényből kivont olaj formájában, mozgásszervi,
izom- és idegfájdalmakra nyújt átfogó megoldást.  Mentoltartalma hűtő hatású, így a hidegérző
idegrostokat „mozgósítja”, amelyek „csökkentik” a fájdalominger továbbítását. Jól enyhíti a nem kopásos
eredetű (ujj-, térd-, csípő- és vállízületi) fájdalmakat is.

Mozgásszervi panaszok, izom- és ínsérüléseket, rándulásokat kísérő
fájdalmak csökkentésére árnikát ajánlatos használni. Míg gerincfájdalmakra főként a orbáncfű-levendula olajos keveréke javasolt,  melyet nyújtó masszázs fogásokkal bejuttatva igazi gyógyírt jelent háthájdalmakra. Fontos szempont még,  hogy a gyógynövényből vagy magunk készítsünk főzetet, vagy megfelelő ellenőrzött forrásból vásároljunk. 

A megemlített fájdalomcsillapító gyógynövényeket,  mind kipróbáltam és rendszeres alkalmazom masszázs terápiáim kiegészítőjeként, hosszútávon mind beválltak,  ha teheti próbálja ki Ön is!

Kérdése van? Hozzászólna?
Írjon e-mailt: norbert@kiseri.hu

Amennyiben hasznosnak találta bejegyzésem kérem, ossza meg másokkal is. Köszönöm.

Jó egészséget!
image

IDŐPONTOT KÉREK MOST!