http://norbimasszor.hu

Gyorssegély otthon: Mit tettem a fájós derekammal?

Egy megterhelő nap vagy egy hirtelen mozdulat gyakran okozhat fájdalmakat.

 

 

 

Mit tehetünk hirtelen jelentkező derékfájdalom esetén?

Szúró, kellemetlen érzés? Valami nincs rendben a derékkal? Fájó diszkomfort állapot és szinte ki nem bír egyenesedni az ember. Amikor ilyen tüneteket tapasztal magán az ember, akkor a kínok közt eleinte bizonytalanságot, kiszolgáltatottságot érez és gyakran felmerül a kérdés: Vajon mit lehetne tenni?

Én is így voltam ezzel, egy hirtelen kB. 65kg-os emelésnél pillanatok alatt eljött a kellemetlen állapot. Volt egy holtpont, amikor már tudtam, nincs visszaút: Fáj a derekam!

 

 

 

Aú! Szinte felse bírtam egyenesedni!

Már-már sántikálva mentem el az autómhoz, majd lassan az ajtóba kapaszkodva beültem és óvatosan hazaindultam.

Mit tud derékfájás esetén tenni az ember?

Szerencsére Gyógymasszőrként volt egy-egy jól bevált praktikám hátfájdalom ellen. – Ezeket a trükköket osztom meg Önnel is most.

Első lépés mindenképpen, hogy felmérjük Önmagunk, van-e idegi érintettség. A zsibbadás, égő érzés, mind-mind erre utalhatnak. A láb emelése, közelítése, óvatos előre dőlésre jelentkező súlyosbodás is okozhatja az érintett gerincvelői szegmentum érintettségét.

 

 

 

A „mozgásos” myotomes tesztek sokat segíthetnek.

Ha megvagyunk a mozgásaink figyelmes tesztelésével pár alapgyakorlatot végeztem el magamon:
1.Hasizmaim feszítése 8×30 mp.
2.Farizom feszítése 8x30mp.
3.Has és farizom egyszerre feszítése 8x30mp.

Mit éreztem?

Derék fájdalmam a 3.ik gyakorlatsor elvégzésére enyhült, viszont nem hagytam ennyiben.

Arra gyanakodtam, hogy a combhajlítóim, a farizmaim és a négyszögű ágyékizmaim is érintettek lehetnek.

Amikor terapeutaként kezelek ilyenkor az SMT tesztrendszereit használom, viszont saját magamon nem volt lehetőségem. Tudtam, hogy nyújtani kell, ezért az autó hátsó ülésén, hátradőltem óvatosan.

Nyújtások fontossága

Első nekifutásra a hajlítókat lazítottam CRAC módszerrel, ami annyit jelentett, hogy kiválasztottam a combhajlítóm és túlterheltem(lefelé nyomtam egy kispárnára 15masodpercig) , kis pihenő majd az antagonista(„ellentétes” ) izmaim(négyfejű combizom) dolgoztattam(Nyújtott lábam aktívan felhúztam) és utána passzívan egy törölköző segítségével magamhoz emeltem lábam.

 

 

 

A megfelelő nyújtás sokat segíthet!

Közben eszembe jutott, hogy a csípő mozgásai is befolyásolják a derekat, ezért még fekve a horpasz izmaimat összeszorítottam kezemmel és óvatosan mozgattam a kinyújtott lábamat.

Nagyon óvatosan felkeltem az autóból, és kiegyenesedtem. A mutató és középső ujjaimmal átsimítottam a fájó terület mellet,ezek után nagyon enyhén párhuzamosan végigtapogattam a derekam mellett. Mozgásra éreztem, hogy feszül, apró köröket írtam le az egyik lábammal álló helyzetben és enyhén rányomtam a mély izmokra.

Az önkezelés hatására már stabilabban mozogtam és végig tudtam csinálni a napom.

Napközben többször végeztem még a farizom-hasizom feszítő gyakorlatot, illetve vállszélességű terpeszben lassan előre hajoltam és megtartottam magam 30 másodpercig. Plusz homorítottam és domborítottam a derekam. („cicahát” gyakorlat.)

Izompólya kezelés otthon

Este amikor hazaértem ráfeküdtem a tüskés Kuznyecov akupresszúrás párnára 20 percig, majd 3 perc SMR hengerezés következett. Úgy voltam vele, hogy most még nem köpölyözöm a derékizmaim, mert a feszességből azt éreztem nincs még rá szükségem.

 

 

 

Fájdalmas de hatékony segítség: Keringés javítás, és izompólya cilinder disztorzió

Egy váltózuhany után, feleségemnek megmutattam, hogy tudja felrakni a kinesio tapet a derekamra és 2 db Salonpas tapaszt is helyeztünk az SI ízületeimre. Belsőleg gyulladáscsökkentőt, izomlazítót nem vettem be, viszont 2×250 mg magnéziumot és sok-sok folyadékot bevittem.

Az alvás háton történt, a térdeim alápárnáztuk és reggelre még kicsit éreztem, de körülbelül 80%-al csökkentek a fájdalmam.

 

 

 

Kiemelten fontos, hogy ne csak aktívan, de passzívan is tehermentesítsünk.

Újra teszteltem mozgásaim és nem jelentkeztek a kínzó panaszok. Hurrá, jobban vagyok és irány a munka. Sikerült hatékonyan kezelni saját derékfájdalmaim.

Arra gondoltam, hogy megosztom ezt a kis történetet, hogy igenis van megoldás csak tenni kell érte. Persze nagyon fontos, hogy már az elején fájdalmainkat menedzselni tudjuk, és ha szükséges merjünk kérni segítséget.

Laikusként nagyon nehéz lehet kikecmeregni az ördögi körből.

Fontos magunkat megismerni, testünk működésével tisztában lenni, és folyamatosan tesztelni.

Amit első körben mindenképp ajánlanék a pihentetés, és a derék stabilizálása.

Derék stabilizálására kinesio tape vagy deréköv innen szerezhető be.

 

 

 

Terheléseknél, derékfájdalom esetén egy deréköv sokat segít.

A fájdalmas területek kezelése krémmel is hatásos lehet, szerencsére készült egy krém, ami a gyógynövények fúziójában feketenadálytövet és izomlazító hatású rozmaringot tartalmaz. Itt rendelheti meg, kattintson ide!

Ha elmúlik a fájdalom

Tudnunk kell, hogy hosszútávon a gyógytorna vagyis a mélyhátizmok erősítése elengedhetetlen lehet a becsípődéssel kapcsolatos problémáknál.

 

 

 

Gyógytorna célja: A mélyhátizmok megfelelő erősítése.

A mindennapokban érdemes lehet még a helyes testtartásra is odafigyelni. A helyes testtartás kialakításánál nagy segítség lehet a tartásjavító napi rövid ideig tartó hordása. Az alábbi linken beszerezhet egyet, kattintson ide!

Összegzésül

Mindig azt mondom, hogy derékfájdalmaknál a leghatékonyabb rendszer a torna(erősítés) , a passzív pihentetés, a nyújtás és odafigyelés EGYENSÚLYA.

 

 

 

Csodaszerek helyett, törekedjünk az egyensúlyra.

Azt tudni kell, hogy nem egy pillanat alatt fog megoldódni a fájdalom, viszont a befektetett munka mindig meghozza gyümölcsét.

Sokan a cél elérése előtt abbahagyják, őket arra bíztatom a saját példámból: Ne adják fel, mindig van tovább!

Mielőbbi jobbulást!
Norbi, SMT terapeuta, Gyógymasszőr

Foglalja le masszázs időpontját MOST!

ONLINE FOGLALÁS

+36 30 594 9225

norbert@kiseri.hu

Th. Kiséri Norbert Élet és Masszázsterapeuta

A blog célja: a masszázs népszerűsítése, masszázsok leírása, filozofálás mellett, egymás segítése, egy egészségesebb, jobb, élhetőbb és emberibb világ érdekében. Tartson velem! Amennyiben hasznosnak találja oldalam kérem ossza meg másokkal is. Köszönöm!

Miről szeretne ma olvasni?

Akció!

Legfrissebb blogposztok

Hogy szabaduljak meg a csuklyásizom fájdalmaktól?

Volt már úgy, hogy szinte alig tudott aludni, mert azt érezte, hogy a "csuklyásizmai leszakadnak" és akármerre forgolódott, mozdult nem lett jobb? Kenegette mindennel, de valahogy nem akart enyhülni, és ez nagyon elkeserítette, már-már a mindennapi életminőségét is...

Hogy alakul ki a derékfájdalom? – Út a derékfájdalmakhoz

Gyakori eset, hogy szakemberhez(orvoshoz, masszőrhöz, gyógytornászhoz) akkor megyünk ha fáj, pedig a fájdalom már a végső jele egy hosszú ideje fennálló állapotromlásnak. Ez a cikk egy kis gondolatébresztő, hogy bizony a derékfájdalmak, folyamathoz kötöttek, nem pedig...

Hogyan fogyhatsz 14kg-t 3 hónap alatt, a mélyhátizmaid egészségének megőrzésével?

Sztár és divatdiéták hada található a neten, valamelyik működik valamelyik csak kínkeserves önsanyargatás. Most itt a módszer, ami segítségével én is elértem a célom, mert ugye nem csak beszélünk róla, hanem tesszük is. Ha megszeretné tudni mi a fogyás titkos...

A 6 leggyakoribb tévhit a masszázzsal kapcsolatban

Rengeteg mende-monda kering a masszázs pozitív hatásaival kapcsolatban az interneten, sámánoktól kezdve a csontkovácsokig. Olyan hangzatos kijelentések, amik nagy részét már mind hallottuk, és valljuk be el is hittük, mert egyszerűnek, logikusnak tűnt. Figyelem!...

Gyorssegély otthon: Mit tettem a fájós derekammal?

Egy megterhelő nap vagy egy hirtelen mozdulat gyakran okozhat fájdalmakat.       Mit tehetünk hirtelen jelentkező derékfájdalom esetén? Szúró, kellemetlen érzés? Valami nincs rendben a derékkal? Fájó diszkomfort állapot és szinte ki nem bír egyenesedni...

Csatlakozzon közösségünkhöz!

Hogy segítettem menyasszonyom derékfájdalmain?

Aki személyesen is ismer, tudja, hogy „sztorizgatás” párti vagyok, szinte majdnem minden mozgásszervi probléma kezelésére, megoldására van egy történetem, most se lesz másképp. Természetesen hozzáállásomból adódóan továbbra is szigorú masszázs szakmai szempontokat, és maximális emberséget tartottam szem előtt, mint mindenkivel szemben.

A történet múlthét keddre tehető, röviden felvázolva szeretett menyasszonyom épp a mosást tette be a mosógépbe, és ahogy a szennyes tartóból a mosógépbe helyezte a ruhákat, hirtelen fellépő, drasztikus, szúró fájdalom jelentkezett a derekába. Én csak a kétségbeesett kiabálására lettem figyelmes, és arra, hogy minden ruha szanaszét a földön hever és párom bemerevedett kényszertartásban áll a mosógép mellett.

A derékfájdalom hirtelen jelentkezett

A derékfájdalom hirtelen jelentkezett

Ennek fele se tréfa

Gyors kikérdezést követően (Szerencsére zsibbadás tünete nem jelentkezett), kikaptam a masszázságyat a tárolójából, és óvatosan a masszázságyra helyeztem. Fő szempontom volt megkeresni, hogy, mely izomzat, vagy tényező okozhatja a problémát, fájdalmakat. Első körben minden akut gyulladással kapcsolatos tényezőt ki kellett zárnom, és utána az izomzat részletes manuális vizsgálata következett.

 Vajon hol lehet a probléma?

Derékfájdalmaknál elsőként, mindig a farizmokat, négyszögű ágyékizmokat, széles hátizom alsó részét, és a mély hátizmokat nézem meg, mindemellett fontos szerep jut még a comb hajlítóknak is. Ránézésre nem látszott semmilyen izomfeszesség, úgyhogy tapintásommal próbáltam rájönni, hogy vagyon mely izom okozhatja a fájdalmas, szúró deréktáji érzést.

Lépésről –lépésre mentem át a fentebb említett izmokon, különös hangsúlyt fektettem a csigolyák körüli területekre (szigorúan vigyáztam a csigolyák tövisnyúlványaira), vivőanyagként gyulladáscsökkentő gyógynövényeket nagy dózisban fekete nadálytő, árnika és kámfor keverékét használtam. Picit hűvöses érzést nyújtott, viszont nem kockáztatja, meg a gyógymasszőr az esetleges gyulladást.

A probléma feltárása, kialakult tünetek enyhítése

A hirtelen jelentkező szörnyen kínzó fájdalom hátterében a merev derék, csípő és farizmok, illetve gerincmelletti izomzat nem kellő erőssége lehet. Ebben nagy körültekintést igényelt az izomzat állapotának, feszességének részletes feltérképezése. Óvatos masszázsa, és a folyamatos kapcsolattartás a pácienssel (ebben az esetben menyasszonyommalJ

Mit csináltam kedvesem hátán körülbelül 1 óra alatt?

1.Kikérdezést követően, izmok vizsgálata, páciens feszült helyzetének maximális figyelembevételével.

2.A Gyógymasszőr fogások következtek, a már-már svéd masszázsból ismert simító, dörzsölő, gyúró, vibrációs fogások kivitelezése speciális magas dózisú gyógynövényekkel. Mindemellett fontos szerepet kapott a gerincvelői szegmentumok kezelése is (Head és Mackenzie zónák). A Breuss porckorong regeneráló masszázsból ismer trakciós, nyújtó fogásokkal is segítettem a panaszos felületen. A kezelés kiegészítéséhez enyhe vákuumú köpölyt alkalmaztam az izomzaton.

3.Az eredmény: Körülbelül 20-25 perc alatt az izomzat lazulásnak indult, és a fájdalmak jelentősen csökkentek, megszűnt a hirtelen jelentkező érzés, és folyamatosan egyre mélyebben és mélyebben elhelyezkedő izmokat is sikerült kezelni. Azért a kezelés végére se nyugodtam meg, hisz kíváncsi voltam, hogy mely részek válthatták ki a panaszokat. Dorn féle végtaghossz vizsgálat, majd az ízületek szabad mozgásának megőrzése érdekében vezetett passzív kimozgatás is következett.

Összegzés

A kezelés végére a teljes panaszok 80%-al csökkentek, enyhe nyomásérzékenység még fellelhető volt, viszont a fájdalmat kiváltó tényezőket sikerült megszüntetni, így közel panaszmentességet elérni. A biztonság kedvéért aznapra még felraktam egy kékszínű nyugtató hatású kinesio tape-t, mely egy éjszakát volt fenn.

Páromnak még napi 2-3-szori rozmaring krémmel való deréktáj bekenését ajánlottam, mindemellett a nap végén nagyfelületű nyújtó fogásokat használva segítek izomzatának ellazulásában. Mindemellett adtam neki erősítő, nyújtó és önkorrekciós házi feladatokat is, mely betartatásáról jómagam gondoskodom.

A panaszok csütörtökre teljesen megszűntek, és újra felszabadultan, a mozgás örömével éli mindennapjait menyasszonyom, boldog vagyok, hogy jól érzi magát és ehhez én is hozzásegíthettem.

egészség-szerelem-masszázs

„Boldog vagyok, hogy jól érzi magát kedvesem és ehhez én is hozzásegíthettem.”

Kérdése van vagy hát- és derékfájdalmakkal küszködik? Ne várja meg, hogy rosszabb legyen, kérjen segítséget a norbert@kiseri.hu-n vagy a 06/30 594 9225-ös mobiltelefonszámon.

Hasznosnak találta bejegyzésem a masszázsról és a derékfájdalom kezelésével kapcsolatban?Kérem ossza meg ismerőseivel is, sokat segíthet!

Jó egészséget!

IDŐPONTOT KÉREK MOST!