http://norbimasszor.hu

Jó pár évvel ezelőtt egyik fiatal kolléganőmmel beszélgettünk visszér témával kapcsolatban, elmondta: Körülbelül 2 éve kínozza a visszér probléma, amely nemcsak esztétikailag zavarja(kékes, kidülledő erek), hanem fájdalmas is. A lány elmesélte, hogy édesanyja is hasonló problémában szenved mit javasolnék nekik, mind életmódbeli változásban, mind táplálékkiegészítők, és módszerek terén.

séta-norbi-masszőr-masszázs

Első körben a kérdésből is kiderül, hogy mindenképp életmódot váltanék, illetve ha már életmód váltásban gondolkozunk érdemes lehet munkahelyet is váltanunk(Álló munkát végzőknek). Bárcsak ilyen könnyű lenne az egész, de rá kell szánni magunkat hosszú távon érdemes. Tervezzük meg fejben mit tudunk tenni visszér ellen és valósítsuk meg. Minél részletesebb egy terv, annál könnyebb lesz megvalósítani a nehéz időszakokban és ne feledjünk el konzultálni Orvosunkkal is!

Kezdő lépések visszér ellen:

  • Kezdjünk el specifikusan alsó végtagra edzeni, pl. futás, gyaloglás jó ötlet lehet.
  • Súlykontroll, vagyis csökkentsük a végtagra nehezedő Nyomást.Dietetikus szakember felkeresése javasolt, de mindenképp kerüljük a sós ételeket, illetve fogyasszunk rostokban gazdag ételeket.
  • Üléskor illetve fekvéskor ne keresztezzük végtagjainkat.
  • Amennyiben első fokozatú (enyhébb) abban az esetben rugalmas harisnyát, illetve másodfokozat esetén kompressziós harisnya, vagy különböző megnyúlású fásli használata javasolt.
  • Kerüljük el a csípőt, a lágyékot, és az alsó végtagot elszorító ruhadarabokat, helyette kényelmes ruházatot viseljünk.
  • Ne hordjunk magassarkú cipőt(alacsony sarok mellett jobb a lábszárizmok pumpafunkciója.)

Mit tehetünk még visszér ellen?

Rengeteg féle visszér van, mindenképp összehúzó hatású növények(málna,szederlevél) javasoltak.  Ha nincs begyulladva vadgesztenye krém(+belsőleg kivonatot reggelente 500mg), ha be van gyulladva körömvirág krém, orbáncfű olaj javasolt.

Fontos még megemlítenem, a megfelelő C-vitamin fogyasztást is, melyet gyümölcsökből grapefruit, narancs, paprika is fedezhetünk, de fogyaszthatunk táplálékkiegészítőket is kisebb részletekben minimum 1000mg javasolt.

ázsai-gázló-visszér-norbi-masszőr

Az E-vitamin fogyasztása is indokolt lehet, hisz erek falait erősíti, illetve javítja a vérkeringést is, ebből naponta 500mg-ot javasolt bevinni, több részletben.(Amennyiben véralvadásgátló szert szed, kérje ki Orvosa tanácsát) E-vitamin mellé Ázsiai Gázló(agyműködést serkent, ér regenerál) trópusi növény kivonatot(napi 600mg, 2-3 adagra elosztva) érdemes szedni.Amennyiben daganatos megbetegedésünk van/volt, abban az esetben viszont felejtsük el, mivel asiaticiszidnek gyenge karciogén (rákot okozó) hatása van.
Ér regenerálásnál fontos lehet még egy bogyós gyümölcs, a Fekete Áfonya fogyasztása is, mely érdekessége, hogy érrendszer tónusjavítás, vérkeringés javítás mellet gyulladáscsökkentő hatása is van. Naponta 240mg javasolt, kisebb adagokra elosztva.

Masszázs és a visszér

Kialakuló szakaszban, mikor az erek fala romlásnak indul jót tesz a masszázs visszeres lábnak, viszont itt is ki kell hangsúlyoznom, hogy csakis simító/ enyhe nyomást használó fogásokkal  lehet dolgozni, illetve az idő intervallum se legyen hosszabb 5percnél. Célszerű reggel elvégezni a masszázst, és utána lábunkat felpolcolni. Tiltott masszírozni viszont akkor, amikor a visszér gyulladásban van, illetve trombózisveszélyes stádiumban is.(Ilyen esetben mindenképp forduljunk kezelőorvosunkhoz.)

lábmasszázs-norbi-masszőr-bpAmennyiben hasznosnak találta bejegyzésemet, kérem ossza meg másokkal is. Ha kérdése van a Kapcsolat menüpont vagy a Masszőr Válaszol rovatban felteheti.

IDŐPONTOT KÉREK MOST!