Masszázs és napozási szokások nyáron

Nyáron izmaink a meleg hőmérsékletnek köszönhetően lazábbak, ezáltal kevésbé vágynak erősebb, intenzívebb masszázsra ellentétben a téli idővel szemben , sőt egy napégés után természetes, hogy nem vágyunk arra, hogy hátunkon dolgozzon a masszőr, ilyenkor a simításoké, relaxációs, enyhítő technikáké a szerep. Viszont a megelőzésben is sokat segíthet a szakember. A napégést megelőzhetjük, fokozatosan rendszeresen felvitt, bedörzsölt napolajjal, sőt ma már leégés utáni krémekkel is hozzájárulhatunk a regenerálódáshoz, persze elsődleges cél a prevenció, megelőzés.

Napozás előtt ajánlott tevékenység a peeling, vagyis az elhalt hámréteg eltávolítása, leradírozása is, mellyel az egyenletes barnulást biztosítjuk. Ha nincs lehetőségünk elmenni szakemberhez, otthon is elvégezhetjük finom sóval és általános bázisolajjal. Fontos odafigyelni arra, hogy ne erősen, ne “izomból” végezzük a radírozást, hanem körkörös dörzsölésekkel a bőr felületére hatva, épp úgy mintha smirglipapírral dolgoznánk, egy finom anyagon. Természetesen gondolnunk kell a peeling utáni bőrtáplálásról, melyre véleményem szerint a háztartásban fellelhető testápolók is alkalmasak. Persze a regenerálódást felgyorsíthatjuk speciális, szőlőből készült mély hidratáló testápoló masszázskrémmel is.

A napozás alkalmával javasolt előbarnítást végezni, tehát érdemes kevesebb időkre, általában reggeli, vagy esti órákban kimenni a napra, majd ha megfelelő alapszínnel rendelkezünk, ki mehetünk ” csúcsidőben” is. Viszont arra figyeljünk oda, hogy 12 órától, délután háromig ne tartózkodjunk a napon. Ha vízparton nyaralunk, figyeljünk oda a vízálló naptejen kívül, az állandó felvitelre is. Hasznos társunk lehet még a bevizezett sapka, illetve tartsunk mindig magunknál folyadékot.

Mit tehetünk ha leégtünk?
Emlékszem gyermekkoromban mindig tejföllel kentük hátunkat, amely átmeneti megoldást jelentett. Egyébként ugyanez a hatás elérhető hideg zuhany illetve pakolás alkalmazásával is. (Aki rosszul viseli bevehet fájdalomcsillapítót is.) Bőrünket kenhetjük Aloe Vera készítményekkel, illetve Panthenollal is. Fontos megjegyezni, hogy ezek a szerek mérséklik , de nem szüntetik meg a tüneteket, mert a napégés természetes lefolyását nem tudjuk megakadályozni.

Miben tud segíteni a masszőr napégés során? Ilyenkor masszázs kontraindikált, tehát nem javasolt, viszont Aloe Verás pakolást, illetve relaxáló, simító kenegetést (mellyel a vivőanyagot a bőr méllyebb rétegeibe dolgozzuk megengedett, illetve hűsítő hatású testvaj is jótékonyan hat. napégés-norbi-masszőr-masszázs-házhoz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.