„Ki gondozza a segítőt, ki ad tanácsot a tanácsadónak?”
Megfigyelések, statisztikák mutatják, hogy kiégés szempontjából a legveszélyeztetettebb a segítő hivatások, képviselőinek csoportja. Saját személyiségük, hivatásuk gyakorlása közben önmagukat adják. Ha nem vigyáznak, elfogyhatnak erőtartalékaik, felélik, testi, lelki, és szellemi forrásaikat.
Enyhébb tünetek: bizonyítási kényszer, hivatásában való beszűkülés, visszahúzódás, de aztán állandósulhat az örökös elégtelenség-érzés önmagunkkal szemben, jelentkezhet depresszió, és végül klinikai állapotot jelentő teljes lemerülés, kiégés.
Védekezhetünk ezek ellen önismeret-fejlesztéssel, hivatáson kívüli sikerekkel, kapcsolatokkal, kikapcsolódási formákkal, team munkával, folyamatos tanulással, képzéssel. Cél, hogy miközben segíteni tudunk ügyfeleinknek, mi magunk is gazdagodjunk, ezekből a találkozásokból.
Az ellátásban résztvevőket, az egészségügyi személyzetet, a lelki gondozókat, segítőket, családtagokat és hozzátartozókat támogatni kell.
Fel kell ismerni, és el kell kerülni a burn out jelenséget.
Freudberger 1974-ben írta le először a burn out jelenséget. Foglakozási depresszió, mely különösen gyakran fordul elő súlyos állapotú betegeket ellátóknál.
Etikai problémát a már említett tünetek közül leginkább a személytelenné válás, kiüresedés jelenti. Ilyenkor egyfajta belső keménység alakul ki, és ez hasonlóan kemény magatartásban nyilvánul meg, a beteg, a családtagjai, és a munkatársak irányában.
Az ápoló nem látja értelmét munkájának, pozitív értékeit a beteggel szemben elveszíti, a távolságtartás nő. A kapcsolatfelvételt a kollégákkal szemben is kerüli. Az ellátás áttevődik szimpla felügyeletre, már nem a segítés valósul meg.
A felelősséget a betegre hárítja a kontrollhoz szükséges eszközöket, részesíti előnyben: pl. nyugtatók. Ez a dehumanizálódási folyamat.
Fázisok:– „semmire sincs időm”: túlzottan nagy lelkesedés, fokozott energikusság, kollégákkal való élénk kapcsolattartás, kliensekkel való intenzív fáradozás, munkahelyi-magánéleti szerepek összemosódása. A személy ilyenkor a személyiségét tekinti legfontosabb munkaeszközének, így munkája kudarcát, saját személyisége kudarcaként éli meg.
Irreális elvárásokkal lát neki munkájának, azonnali eredményeket vár el magától. A személy arra kényszerül, hogy ideálisan megfeleljen, bizonyítási kényszerbe kerül.
Kétfelé ágazhat:
A, – munkakeresete fázisa: ha időben felismeri, hogy személyes igényeit nem szabad teljes egészében a munkának alárendelni, akkor kialakul egy kiegyensúlyozott szemlélet. Képes, elkülöníteni a jogos, és teljesíthetetlen feladatokat. Kooperatív a munkatársakkal, munkájában türelmes, érdeklődő, kreatív.
B, – frusztráció fázisa: ha nincs harmonikus munka, és életritmus, megszűnik a feladatok delegálásának képessége, kialakul a kontrollvesztéstől való félelem.
Fáradtság, gyakori hibázás, teljesítménykényszer. A magánélet a háttérbe szorul, személyes igényeket elfojtja. Testi kimerültség, amit titkolni akar. Beszűkülés, a külvilág egyre kevésbé hat rá. Csökken a teljesítőképesség, nyitottság. Rutinból dolgozik, kooperáció lecsökken. Bűntudat nő, önértékelés csökken. Érzelmi ingadozás. A súlypont eltolódik a kéremszépenről az utasítómra.
Apátia: Visszahúzódás, ellenséges viszonyulás, a betegek becsmérlése, ellenséges szándék feltételezése, hatalmi eszközök használata, értelmetlennek tartja hívatását.
Kitérés, a kihívások elöl, feladat elhanyagolása. Komplex feladatok ellátása, határidők, időhatárok betartása egyre nehezebb. Döntési helyzetben bizonytalanság. Önértékelési zavar láthatóvá válik.
Pszichonom reakciók: fáradtság, mellkasszorítás alvászavar, rémálom, szexuális élet zavara, gyorsabb pulzus, tik, emésztési zavar, émelygések, alkohol, kávé, dohány, drog használata. Lelkiállapot egyre kétségbeesettebb, egzisztenciális problémák, reménytelenség, stb.
