http://norbimasszor.hu

Az elmúlt évek folyamán rengeteg leterhelt, elfáradt emberrel találkoztam és egy közös volt mindegyikükben:


hatalmas leterheltségnek (pl. sokat dolgoztak, felelősségteljes döntéseket kellett nap, mint nap hozniuk vagy akár kimondatlan titkaik lapultak a hátuk mögött) voltak kitéve. Terapeutaként fontosnak tartom azt, hogy írjak erről, hiszen úgy gondolom, hogy ha már ennyi pácienseimnél megjelenő akadályról beszélünk, akkor mindenkit érinthet és hasznos lehet számára az, hogy milyen alternatívákat kínálok a problémák megoldására. Tartson Velem!

Izmaink mesélnek

2013-ba történt egy haláleset a családomban, nevelőapukám, akivel mély érzelmi kapcsolatunk volt elhunyt, és amikor megkaptam telefonon a hírt, a kagyló letétele után egy húzó, szorító fájdalom jelent meg a nyakam körül. Még emlékszem egykori Ramadás munkatársam, Csabi is kezelt. A rossz hír hatására befeszültek az izmaim.  Ez volt az első olyan megtapasztalásom, amikor egyértelműen pszichikai állapot okozott izomfájdalmat Nálam.

Izmainkban a feszültség

Egyre terheltebbek vagyunk

Sokan úgy látják, hogy ha fáj az izomzat az csupán fizikai fájdalom, ami majd elmúlik, míg mások úgy gondolják, hogy igenis komolyan kell venni az izmok és a lelki állapot összefüggését. Masszőrként tudom, hogy több síkon dolgozunk egy kezelésnél és manapság egyre több teher kerül az emberek nyakába.

Ezek lehetnek:

  • fizikai eredetűek pl. mozgás hiánya, rohanás,
  • gondolati eredetűek pl. rendszertelen életvitel, tervezés hiánya,
  • érzelmi eredetűek pl. önmagam ostorozása, fásultság.

Hátizsák a vállakon

Nap, mint nap cipeljük e terheket, és újra előjönnek ugyanazok a problémák, majd megoldjuk és két újabb medicinlabdát rakunk a hátunkra. Folytatódjon a mókuskerék.

Izmainknak kiváló memóriával rendelkeznek, és nem felejtik el ezeket a „húzásokat”, amiket magunk ellen tettünk.

Megjelenik  a Démon

Fáj, szúr, hasít, lüktet . Ismerős lehet? Ez a hagyományos jelzési metódus, amit testünk küld az agynak, hogy lassíts, és változtass. A kezdeti fájdalmakat figyelmen kívül hagyjuk, és telnek, múlnak a napok, egyre erősebb a fájdalom. Amikor kezünk már nyúl a telefonért és csörög is, a hang fájdalomtól átjárt: SEGÍTS, Azonnal! – Pedig mindez megelőzhető pár egyszerű praktikus lépéssel.

Tuti tippek, Tűzoltás helyett

  • figyeljünk oda magunkra, már a legapróbb jelekre, változásokra is,
  • napi szinten végezzünk nyújtásokat, itt a blogban is rengeteg fellelhető,
  • vegye kezébe az életet, ne felelősöket keressen, sokkal inkább a megoldást,
  • oldjon meg problémákat, fejlessze képességeit, önbecsülése nőni, ezáltal a kiszolgáltatottság érzése csökkeni fog,
  • változtasson jól berögzült szokásain, 7-8 hét és már észre se veszi a változást,
  • gyűjtsön adatokat, elemezze, majd döntsön.

Fizikai közérzet javító ötletek a Gyógymasszőrtől a testnek és léleknek:

  • izomfájdalmak esetén tegyünk fel magunknak kérdéseket? (pl.: lüktet?, meleg érzés? zsibbadás van-e?)
  • elemezzük napunkat pl. emeltünk-e nehezet? Sokat ültünk az irodában? Mely irányba korlátozódik a mozgásunk?
  • gyomorideg vagy stresszes időszak volt-e?
  • mit teszünk meg azért, hogy fenntartjuk ezt a helyzetet?

S. O. S. GYORSSSEGÍTSÉG izomfájdalmaknál:

a legfontosabb az, hogy ne halogassuk a problémák megoldását, hiszen minél tovább várunk annál rosszabb lehet a következmény, sőt akár életminőségünk gyors romlásához vezethet.

  1. lokálisan:  izomfájdalom esetén a legjobb helyileg alkalmazható gyógynövény a rozmaring, amelyből készült krémmel napi 2-3 érdemes bekenni. Melyet kámforral, illetve levendula mentollal is kombinálhatunk.
  2. lokálisan hosszútávon: ha nincs lehetőségünk napi szinten akár többször is átkenni, ilyenkor kiváló alternatíva lehet a kámforos tapasz, mely hosszú időn keresztül juttatja be izmainkba a leghasznosabb vegyületeket.(Ezek lehetnek “tigris”,sárkány tapaszok, de a gyógyszertárban kapható Salonpas is kiváló lehet.)
  3. lokális kenés fájdalomcsillapítóval: Flector, Voltaren, Bengay, Apranax gyulladáscsökkentő krémek, a “jól bevált” kategóriát erősítik. Viszont fontos tudnunk, hogy csak akkor javaslom használatukat, amikor az első két módszer nem működik.
  4. tehermentesítés: amikor fáj szervezetünk jelez, hogy valamiben változtatnunk kellene. Tudom, a mai világban nagyon fontos a munka, az egzisztencia megteremtése és a pénz utáni rohanás. Ezért képesek vagyunk menni, akár fájdalmakkal is. Izomfájdalmaknál érdemes lehet kicsit pihentetni, esetleg testhőmérsékletű vagy hűvösebb vízben üldögélni, könnyedebb, óvatosan mozgatásos gyakorlatokat végezni. Illetve a kinesio tape is sokat segíthet a rehabilitáció idején.
  5. fokozatos terhelés: fontos szépen lassan kezdjük el újra terhelni izmainkat. Úszás, séta, biciklizés, ellipszis tréner mind-mind kiváló társunk lehet.

Jobbulást kívánok!

IDŐPONTOT KÉREK MOST!