http://norbimasszor.hu

Milyen csodálatos dolgokra lelhetünk a Balatonnál önmagunkban?

Kellemes reggel van, 15 perce ébredtem fel és épp most indulok szokásos Balaton parti meditatív reggeli sétámra.

Kiváló az idő egykis sétára, vágjunk bele!

A hőmérséklet kiváló, körülbelül 28 fok, szélcsend van és süt a nap. Kilépek a szállásunk kapuján és ahogy a part felé sétálok azon gondolkozom, vajon milyen hasznos segítséget, adhatnék olvasóimnak.

Épp ezért a mai blogposztom címe az lett: Milyen csodálatos dolgokra lelhetünk a Balatonnál önmagunkban. Tartson Velem!

Leülök a földre, hallom ahogy enyhén hullámok mossák a partot, ahogy a nádasok susognak felemelő érzés.

Itt ülök és arra gondolok, hogy csak én vagyok itt, és a személyes monológom önmagamban.

A Balaton parton teljesen más gondolataim lesznek, mint a városban.

Ki is lehet ő? Észrevette valószínűleg, hogy amit gondolkozásnak nevezünk, az gyakran egy személyes monológ. Sőt emlékszem, amikor stroke utáni rehabilitáción kezeltem és a beszédközpont sérült, a személyes monológ akkor is megmaradt, csak a világ felé nem tudta magát kifejezni az ember.

Bárhol vagyunk ottvan velünk, véleményez, realizál és gyakran hiedelemrendszereinket is rajta keresztül kapjuk meg.

Emlékszem mikor One Brain kineziológusnak tanultam, nagyon sokat foglalkoztunk a belső gondolatokkal. Ott ezt vettük figyelembe:

Gondolatok(Tudatos+Tudatalatti) – Érzelmek(létrehozott reakció egy bizonyos mintára) – Tettek( Ami létrehoz valamit a fizikai síkon)

Ezt úgy a legkönnyebb megértenünk, ha magunk elé helyezünk egy ceruzát és gondolunk rá, hogy megfogom a ceruzát, ez valamilyen érzelmet okoz, valójában egy íróeszköz nem vált nagy érzelmi reakciót, de ha mondjuk a világ legdrágább tolla, vagy kicsit játékosan kicserélnénk egy kígyóra, azonnal más lenne a reakció. Majd megjelenik a testi mozgás és az izmok megmozdulnak, létrejön a mozgás.

Csak egy jó pad kell és természet gondolatokat ébreszt.

Persze ez a valóságban sokkal bonyolultabb, valójában napi 50.000-60.000 gondoltunk van és ennek nagyrésze tudatalatti.

A személyes monológ épp ezért is fontos, mert rá kell jönnünk, hogy valójában nem mi vagyunk.

Amíg itt ülök a parton minden olyan csendesnek tűnik, nemértem, hogy az emberek mért stresszesek, miért dolgoznak ha az őket nem teszi boldoggá, miért vállalnak olyan dolgokat amiket nem szeretnék és élik le kínkeservesen a saját maguk által teremtett poklot.

A közlekedésben is agresszívek, a politikai hovatartozás is nagy érzelmeket vált ki az ezzel foglalkozókban. Teszem fel a kérdést magamban, hogy a Balatonnál, a Bükkben vagy bárhol a természetben nem mindegy, hogy min örlődik feleslegesen az ember?

Az élet rövid, sérülékeny és teljes tartományát nézve kis időmetszet a történelemben.

Ahogy itt ülök a csillogó vízhullámok mellett, egy sirály repül és hopp fog is valamit.

Olyan a világ, amilyenné gondolataink formálják.

A világban megtörténnek a dolgok, vannak olyanok amiknek megkell történnie. Csak mi emberek társítunk hozzá személyes monológot, gondolatok, sőt ezáltal érzelmeket is.

Miért fontos mindez?

Mert olyanná tesszük a világunkat, a megélt valóságot amit gondolunk róla. Ha valamire sokat gondolunk az megnő, ha valami félelmet okoz, az felemészt. De vajon tényleg ez lenne az életfeladatunk?

Sokan úgy gondolják, hogy fogyasztói társadalom rossz és jurtákba vonulnak vissza vagy kiköltöznek a semmi közepére. Nehéz kérdések ezek, mert a fogyasztói társadalom elmagányosodást okozhat, sőt a közösségi oldalak is gyilkolják a személyes kommunikációt. A nőben nem a nő, mint lény, szellem lesz az érték, hanem mint egy mell és fenék kombinációja.

Boldogság, új szempontok: fontos a nyitottság

Mit tehetünk, hogy boldogabbak legyünk?

Az első, hogy megismerjük önmagunkat jobban, de nem azt az önmagunkat, akit kintről befolyásolnak, hanem azt aki mindig is lenni szeretett volna. Azt tesszük akik vagyunk, úgy tesszük ahogy szeretnénk, nyitottak vagyunk és befogadóak, szélsőségektől mentesen.

Ha rájövünk, hogy személyes monológunk nem mi vagyunk pl.amikor kiabálunk mással, akkor át gondoljuk hogy ennek mi értelme van?

Keressük a középutakat és felkészülünk a változásokra. Nem másokkal foglalkozunk, más hol jár, másnak könnyű, hanem azt vesszük figyelembe, ami számunkra fontos.

A világ az mindig bennünk születik meg először.

Hosszútávon csakis így járhatunk jól és teremthetünk magunknak olyan világot, amit megálmodtunk.

Valójában a Balatonra pillantva mindig ezt látom: Hullámos időszak majd csendes, ez mindig változik és mindegyik szakaszban van jó és van rossz is, nekünk kell eldöntenünk mi az érték benne.

Amennyiben szeretne beszélgetni, az akár Önt is érintő problémákról és rájönni, hogy lehet boldogabb magasabb szinten jelentkezzen személyes coachingra: Szeretnék, többet megtudni magamról!

Jó egészséget!

Foglalja le masszázs időpontját MOST!

ONLINE FOGLALÁS

+36 30 594 9225

norbert@kiseri.hu

Th. Kiséri Norbert Élet és Masszázsterapeuta

A blog célja: a masszázs népszerűsítése, masszázsok leírása, filozofálás mellett, egymás segítése, egy egészségesebb, jobb, élhetőbb és emberibb világ érdekében. Tartson velem! Amennyiben hasznosnak találja oldalam kérem ossza meg másokkal is. Köszönöm!

Miről szeretne ma olvasni?

Akció!

Legfrissebb blogposztok

Hogy szabaduljak meg a csuklyásizom fájdalmaktól?

Volt már úgy, hogy szinte alig tudott aludni, mert azt érezte, hogy a "csuklyásizmai leszakadnak" és akármerre forgolódott, mozdult nem lett jobb? Kenegette mindennel, de valahogy nem akart enyhülni, és ez nagyon elkeserítette, már-már a mindennapi életminőségét is...

Hogy alakul ki a derékfájdalom? – Út a derékfájdalmakhoz

Gyakori eset, hogy szakemberhez(orvoshoz, masszőrhöz, gyógytornászhoz) akkor megyünk ha fáj, pedig a fájdalom már a végső jele egy hosszú ideje fennálló állapotromlásnak. Ez a cikk egy kis gondolatébresztő, hogy bizony a derékfájdalmak, folyamathoz kötöttek, nem pedig...

Hogyan fogyhatsz 14kg-t 3 hónap alatt, a mélyhátizmaid egészségének megőrzésével?

Sztár és divatdiéták hada található a neten, valamelyik működik valamelyik csak kínkeserves önsanyargatás. Most itt a módszer, ami segítségével én is elértem a célom, mert ugye nem csak beszélünk róla, hanem tesszük is. Ha megszeretné tudni mi a fogyás titkos...

A 6 leggyakoribb tévhit a masszázzsal kapcsolatban

Rengeteg mende-monda kering a masszázs pozitív hatásaival kapcsolatban az interneten, sámánoktól kezdve a csontkovácsokig. Olyan hangzatos kijelentések, amik nagy részét már mind hallottuk, és valljuk be el is hittük, mert egyszerűnek, logikusnak tűnt. Figyelem!...

Gyorssegély otthon: Mit tettem a fájós derekammal?

Egy megterhelő nap vagy egy hirtelen mozdulat gyakran okozhat fájdalmakat.       Mit tehetünk hirtelen jelentkező derékfájdalom esetén? Szúró, kellemetlen érzés? Valami nincs rendben a derékkal? Fájó diszkomfort állapot és szinte ki nem bír egyenesedni...

Csatlakozzon közösségünkhöz!

Kivel gyógyulna leginkább?

Az emberek nagyrésze 3 típusú szakembert különböztet meg: a Guru, a szaki és akinek hivatása a masszázs(fanatikus).

Természetesen nem fordul elő 100%-ban felismerhetően de a terapeuták közt nyilvánvaló ez a különbség, amit elsőre észre lehet venni, hogy sokan „izomból” alátámasztják igazukat, de ahogy látni fogja, szerintem csak az egyikre érdemes alapozni a jobb közérzetét.

GURU („azért hidd el nekem, mert én csak én vagyok a mester” – autoritásra alapozott érvelés)

Én soha nem szerettem azt az érvelést, hogy „XY híres indiai guru azt mondta…”. 

Én vagyok a Guru: Megmondom mit tegyél!

Különböző élethelyzetek különböző megoldásokat igényelnek, és bár sokan szeretik, ha megspórolják nekik a gondolkodást és önálló döntéshozást, de könnyen rossz irányba vezethet. 

A véleményvezérek és motivációs idézetek korában nagy divat lett mások szavaira hivatkozni. 

És persze a személyes fejődéssel foglalkozó iparágban is sokan úgy szereztek hitelességet, hogy „13 mentorom van, akik elmondták az összes szupertitkos titkukat nekem, és én megosztom veled”. 

Az egyik legrosszabb dolog, amit tehetsz, hogy csak azért fogad el egy életminőség javításával foglalkozó tanácsot, mert  „az érzelmi specialista mester és a tudományok doktora is ezt mondta”. 

(Ez alól kivétel, ha pontosan érti azt elvet a szavak mögött, és ezért rá tudja vonatkoztatni a saját élethelyzetére.)

SZAKI („azért hidd el nekem, mert nézd milyen magabiztosan, félelmet keltve és motiváltan tudom mondani” – érzelmek kiváltására alapozott érvelés)

Észrevette, hogy a legtöbb magabiztos szaki, óriási energiával beszél, a szavakat szinte pumpálva a páciense arcába?

Izmai szétrobbannak, ha nem kezelem. – Mondta Mr.Rakétamérnök masszőr

Az elmúlt években többször is próbáltam megfigyelni, majd megérteni, hogy latin szavakkal, és súlyos következményekkel „fenyegetőzve”, hogy képesek a szakik félelmet kiváltani pácienseikből, ezáltal az egészség jegyében „rátukmálni” kiegészítőket, csodaszereket az emberekre.

Ez az egész arról szól, hogy a páciensből kiváltsanak egy gyógyulásérzetet, vagy rosszabb esetben: a képébe tolják, hogy „én nézd milyen egészséges vagyok, te miért nem?”. 

A szaki persze használhatná tudását nagyon jól is, hiszen a rendszeres és szakmai alapokra épülő kezelés jót tesz.

De én úgy látom, hogy egyre többen a mondanivalójuk hiányának a leplezésére használják. Egy egészséges szkepticizmus mindig jól jön, ha valaki így adja át a gondolatait. 

FANATIKUS, avagy hivatása a masszázs(„azért hidd el nekem, mert nap, mint nap ezzel kelek fel, el tudom magyarázni a működtető elveket, és rá tudom vonatkoztatni a helyzetére” – a bizonyítékokra alapozott érvelés)

És ezzel ki is jutottunk a dzsungelből. 

Hivatásszerű hozzáállás esetén szakmai definíciókat, biomechanikai összefüggéseket használ a terapeuta, úgy, hogy azt még az ágyban fekvő nagymama is megértse.

Odafigyelek Önre és segítek megérteni, hogy legyen jobban!

Így a legnehezebb kezelni egy terapeutának, mivel folyamatos gondolkodást és összefüggések keresését, empátiát és kommunikációra való odafigyelést igényel. De a felpumpált hangzatos érzelmekre ható szavak és a latin szakkifejezések helyett, folyamatos ellenőrzést is igényel: Vajon a páciens tényleg megértette a javító szándékot és kellően tájékoztatva, motiválva van gyógyulása érdekében?

Sajnos nagyon kevesen követik ezt az utat.

A fanatikus terapeuta az a személy, akinél látni fogja, hogy szaktudásával segíteni akar, szakszavakat magyaráznak el és azokra építik érveiket, kezeléseiket tapasztalataikkal is kiegészítik.

Erre a megértésre tudja építeni később a következő lépéseit: 

Jobb problémamegoldó készségekkel(pl. gyakorlatok) , jobb tervezési készségekkel, jobb fókuszálási készségekkel, otthoni gyakorlatokkal, szakmai partnerek, gyógytornászok, orvosok ajánlásával jobban tud haladni egy jó életminőség irányába.

Tánc és bálvány helyett, van megoldás!

Ahogy egyre több „masszőr, guru, csontkovács, mondvacsinált gyógyító” bukkant elő az elmúlt években, én egyre jobban meggyőződtem arról, hogy ez így nem fog működni. 

Igen, fel lehet pumpálni embereket, és el lehet hitetni velük, hogy valami különlegesben vettek részt és most már előrébb vannak.

De mit csinálnak UTÁNA, ha nem értik, hogy mit kellene csinálniuk?

Ezért kezdtem el elmozdulni a masszázstól a gondolkodó terapeuta és problémák megoldása irányába, mert valahogy azt láttam, hogy a masszőrök munkájuk nagyrészét „fásulásig”, gondolkodás nélkül végzik.

A pácienseket viszont egyszerűen az érdekli, hogy mi működik.

És én már készítettem egy teljes metódust arról, hogy mi működik, 100%-ban a hivatástudatra építve, józan paraszti ésszel.

Ez az Egészség csomag, amiben azokat a hatásos terápiás technikákat gyűjtöttem össze 1 kezelés formájában, amiket a tapasztalatok alapján a legfontosabbnak tartok:

– Végtagok tesztelése
– Szegmentumok ellenőrzése
– Mozgástartományok
– Masszázs
– Kinezio tape
– Hőterápia
– Polarizált fény
– Tens
– Dorn és Breuss kezelés
– SMT
– Vákumterápia
– Kineziológia
– Coaching
-és személyes tanácsadás ami az egész órás kezelést, állapotfelmérést összefoglalja.

Ez egy sokat mutató terápiás mód, amit erősen ajánlok mindenkinek, aki elszeretme indulni a gyógyulás útján, vagy egyszerűen megunta a gurukat, vagy a félelmet kihasználó terápiákat és a megértésre, otthoni gyakorlatokra helyezi a hangsúlyt.

Terápiás konzultáció megrendelése: MEGRENDELÉS

Jó egészséget,
Norbi

Foglalja le masszázs időpontját MOST!

ONLINE FOGLALÁS

+36 30 594 9225

norbert@kiseri.hu

Th. Kiséri Norbert Élet és Masszázsterapeuta

A blog célja: a masszázs népszerűsítése, masszázsok leírása, filozofálás mellett, egymás segítése, egy egészségesebb, jobb, élhetőbb és emberibb világ érdekében. Tartson velem! Amennyiben hasznosnak találja oldalam kérem ossza meg másokkal is. Köszönöm!

Miről szeretne ma olvasni?

Akció!

Legfrissebb blogposztok

Hogy szabaduljak meg a csuklyásizom fájdalmaktól?

Volt már úgy, hogy szinte alig tudott aludni, mert azt érezte, hogy a "csuklyásizmai leszakadnak" és akármerre forgolódott, mozdult nem lett jobb? Kenegette mindennel, de valahogy nem akart enyhülni, és ez nagyon elkeserítette, már-már a mindennapi életminőségét is...

Hogy alakul ki a derékfájdalom? – Út a derékfájdalmakhoz

Gyakori eset, hogy szakemberhez(orvoshoz, masszőrhöz, gyógytornászhoz) akkor megyünk ha fáj, pedig a fájdalom már a végső jele egy hosszú ideje fennálló állapotromlásnak. Ez a cikk egy kis gondolatébresztő, hogy bizony a derékfájdalmak, folyamathoz kötöttek, nem pedig...

Hogyan fogyhatsz 14kg-t 3 hónap alatt, a mélyhátizmaid egészségének megőrzésével?

Sztár és divatdiéták hada található a neten, valamelyik működik valamelyik csak kínkeserves önsanyargatás. Most itt a módszer, ami segítségével én is elértem a célom, mert ugye nem csak beszélünk róla, hanem tesszük is. Ha megszeretné tudni mi a fogyás titkos...

A 6 leggyakoribb tévhit a masszázzsal kapcsolatban

Rengeteg mende-monda kering a masszázs pozitív hatásaival kapcsolatban az interneten, sámánoktól kezdve a csontkovácsokig. Olyan hangzatos kijelentések, amik nagy részét már mind hallottuk, és valljuk be el is hittük, mert egyszerűnek, logikusnak tűnt. Figyelem!...

Gyorssegély otthon: Mit tettem a fájós derekammal?

Egy megterhelő nap vagy egy hirtelen mozdulat gyakran okozhat fájdalmakat.       Mit tehetünk hirtelen jelentkező derékfájdalom esetén? Szúró, kellemetlen érzés? Valami nincs rendben a derékkal? Fájó diszkomfort állapot és szinte ki nem bír egyenesedni...

Csatlakozzon közösségünkhöz!

Offtopic: Aqua tour

5 nap, 3 helyszín és teljes felfrissülés, új célok, boldogabban, mint valaha…

Mi is az az Aqua tour?

Üdv mindenkinek,  ez egy teljesen új téma a blogon, amely arról szól, hogyan tudjuk magunkat jól érezni és megszabadulni a mindennapok nyomasztó fáradalmaitól, rövid idő alatt – egészségesen.

Az aqua tour elnevezés, abból ered hogy meglátogatunk, olyan helyeket, ahol a “víz az úr” vagy legalábbis egy fürdő, természetes tó, vízesés megtalálható, túrázunk, és önfeledten érezzük magunkat, természetesen jó kedv garantált. Tartson Velem! 
(tovább…)

Hogy kerüljük el a kiégést? Tippek a jobb életért- Szakembertől barátian

Fáradt? Ideges? Legszívesebben elbújna a világ elől? – Bejegyzésem Önnek szól, olvasson tovább. 

Az egészségtudatos emberek választása, tartozzon közéjük Ön is!

A lassú időzített bomba

– – – – X

Telnek múlnak a napok, hónapok, évek. – Míg a tinédzser korban szívesen veszi a kihívásokat, az idő múlásával egyre rutinszerűbben éli mindennapjait, egyre több felelősséggel, egyre nagyobb nyomással, mely akár kompenzációs folyamatokkal is járhat. (Alkohol, dohányzás, drogok és egyéb pillanatnyi örömöt okozó szerek.) Majd 30 éves kor felett egy nagymértékű fáradtság köszön be, egy úgynevezett “ki nem pihenhető” fáradtság. Sokan úgy gondolják, hogy ez az természetes élet velejárója, míg mások tudomást se vesznek róla. – Valójában a visszaszámlálás már elkezdődött…

„Elegem van… Nembírom tovább, már mindent megpróbáltam.”

A kiégés főbb tünetei:
1. A motiváció hiánya
2. Kimerültség
3. Frusztráció, cinizmus, negatív érzelmek
4. Figyelemzavar
5. Csökkenő teljesítmény
6. Otthoni és munkahelyi kapcsolatok
7. Elhanyagoltság
8. Folyton csak a munka
9. Elégedetlenség
10. Egészségügyi problémák

„A fizikai sík egyhangúvá válik, mely hatással van a gondolati és érzelmi síkjainkra is, ami pszichoszomatikus megbetegedéseket is okozhat. –  Tegyen érte, hogy újra jó formában érezze magát. „

Mit tehetünk, ha felismertük a tüneteket?

(tovább…)

Hogyan legyen jobb a közérzetem a hőségben?

A szervezet működésében a víznek szerteágazó szerepe van a vérkeringés, a megfelelő vérnyomás biztosítása, emésztési és felszívódási folyamatok, tápanyagok szállítása, salakanyagok kiválasztása, sav-bázis egyensúly, ozmotikus nyomás biztosítása, testhőmérséklet szabályozása, vizelet hígítása. Az egészséges szervezetben a folyadékfelvétel, illetve -leadás egyensúlya biztosítja a megfelelő működést.

A kiszáradásra különösen érzékenyek az idősek és a gyerekek. Az ő esetükben különösen nagy gondot kell fordítani a megfelelő folyadékbevitelre.

Ha a folyadékfelvétel kisebb, mint a -leadás, akkor a szervezetben vízhiányos állapot lép fel, aminek számos káros következménye lehet:
– fáradékonyság, gyengeség, kimerültség,
– koncentrálóképesség csökkenése,
– szédülés, fejfájás,
– nyugtalanság, zavartság,
– szapora légzés, szívdobogásérzés,
– izomgörcsök,
– a szervezet kiszáradása.

(tovább…)

Hogyan segíthetünk befeszült izmainkon könnyedén?

Korunk civilizációs betegségei közé tartozik a feszes, merev izomzat, az ízületekben létrejövő beszűkült mozgástartomány, az izomcsomók, az úgynevezett myalgiás csomók megjelenése, sőt ezek akár hatványozottan is megjelenhetnek, ezzel keserítve meg életünket.

A fájdalom sokszor, pont akkor jelentkezik amikor a legkevésbé számítunk rá…

Sokan úgy gondolják, hogy majd elmúlik, de telnek, múlnak a hetek, hónapok, és akár évek is, egyre jobban befeszülnek az izmok, esetleg meszesedés, ízületi kopás is kialakulhat.

A lehető legrosszabb dolog, ha várjuk a csodát és nem teszünk semmit, pedig olyan lehetőségek vannak manapság az ember kezében, de talán a leges legelső az, hogy odafigyeljünk magunkra. 

(tovább…)

IDŐPONTOT KÉREK MOST!