http://norbimasszor.hu

Továbbképzési lehetőségek masszőrként

Sajnos ott járunk,  hogy az iskolákról is említést kell tennem. 
Nagyon sok helyen indítanak gyógy vagy esetleg sportmasszőri képzést,  jól hangzik-aminek örülni kellene,  viszont előbb utóbb túl sok masszőr lesz,  és ezzel nemis lenne gond alapjábavéve,  sokkal inkább azzal van a baj, hogy nem megfelelő körülmények között szerzik tudásukat a hallgatók ,  az iskolavezetőséget nem érdekli a probléma (mivel a tandíjat beszedték)  és ha a tanuló tanulni szeretne (jobb esetben) akkor nem kap szükséges tananyagot, konkrétan volt olyan eset, hogy a tanárnő bartelban dolgoztatta a diákokat egy sportszövetségnél (persze szakmai ellenőrzés nélkül >ha baj történik megy a „mutogatás”, hogy nem én vagyok a felelős ) – ahol azt ígéri a tanárnő,  hogy ha jöttök dolgozni hozzám,  a vizsgán csak akkor engedlek át titeket,  és a diákok nagyrésze rá van kényszerülve, mert különben kárba megy 2 év munkája.
(Konkrétan egy edző képesítésű hölgyről van szó,  aki a saját céljaira, munkahelye bebiztosítására kihasználja a tanulókat, nem szeretném nevét közzétenni nyilvánosan, de privát kérdésre bárkivel megosztom )
Az iskolavezetőség ez ellen nem tesz semmit,  sőt támogatja, ami szerintem nagy felelőtlenség.
De egyébként olyan esetekkel is találkozom,  ahol a földre terített törölközőn, saját hozott testápolóval masszíroznak .-Elszomorító.

Tisztelt Iskolavezetőség!
Önök szerint ez egy uniós országban színvonalas oktatás?

Nem,  ez a pénzről szól,  és ezzel a csodás évezredekre visszanyúló szakmát tesznek tönkre.

Persze vannak kivételes esetek,  mert vannak jó, lelkiismeretes oktatók is, de sajnos egyre kevesebben.

Mit javaslok annak aki masszőrként szeretne tanulni?
-Egészségügyi iskolák felnőtt képzése
-Ne dőljönk be túl olcsó lehetőségeknek
-A fizetési kötelezettség határideje előtt 1-2 nappal fizessünk,  mert ha nem vagyunk elégedettek a képzéssel, könnyebben hagyjuk ott mintha, be fizettünk volna 200000Ft-ot, amit valószínűleg nem kapunk már vissza.
-Találjunk magunknak mentort,  tanítót

Remélem tudtam segíteni a tanuló masszőröknek ezzel a kis bejegyzésemmel,  egy biztos hozzám bármikor fordulhat bárki lehetőségeimhez mérten maximálisan segítem.

Szolgáltatások

MASSZÁZS SZOLGÁLTATÁSOK ÉS ÁRAK 2013 JÚNIUS ELSEJÉTŐL VÁLTOZTAK,
AZ ALÁBBI LINKEN MEGTEKINTHETI:


Mobil/Nonstop Masszázs/ típusok:
Natúr,
Kakaó vajas,
Chilis,
Lóbalzsamos,
Aloe Verás,
Citromfüves,
Narancsos-Fahéjas,
Relaxáló masszázs,
Frissítő masszázs,
Sport masszázs(Izomlazító krémmel),
Talp masszázs

Egyéb végzett kezelések(Előre egyeztetett időpont alapján,Budapesten):
Hamam,
Lávaköves Masszázs/Rituálé,
Sörös kezelések(Sörös masszázs,Sörös wax masszázs),
Boros kezelések(Boros masszázs,Boros wax masszázs),
Mediterrán masszázs(chakrákat stimuláló lávaköves masszázs),
Shea vajas masszázs,
Kókuszolajos masszázs,
Savanyú káposztás masszázs,
Mézes masszázs,
Peeling,
Aromaterápiás testkezelések(Áfonyás,Csokoládés,Szőlős Kezelés,Zöld teás,Algás),
Aromaterápiás fürdők,
Gyógyító, szépítő fürdők(Tengeri algás, tengeri sós,Illóolajos, Cleopatra),
Dermallife Gép,
Tangentor,
Súlyfürdők

AKCIÓ: Több alkalmas masszázsbérlet vásárlása esetén 10% kedvezmény a MOBIL masszázsokból.

Non-stop,mobil masszázsnál kérem legalább 1 órával a kezelés megkezdése előtt jelentkezzen.

Hívjon bizalommal!
06/30 594 9225

Masszázs árak

Szexmentes masszázs!

IDŐPONTOT KÉREK MOST!