Biztos alapok nélkül nem tudás a tudás

Emlékszem még arra a napra, amikor minden elkezdődött, amikor a miskolci Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskolába iratkoztam be, a céljaim már tisztázódtak és tudtam, hogy az iskola megfelelő alapokat fog adni számomra. Az évek alatt rengeteg  dolgot tanultam a Ferencziben, a szakmai tantárgyakon kívül empátiát, segítőkészséget és emberséget is. Emlékeimben él, mikor az anatómia órára a vállízületből készült feleletem alkalmával nagy izgalmamban belebakiztam, de rossz érdemjegy helyett, a vállízület helyes működésének magyarázatát kaptam.- Amit azóta is köszönök.

Ezúton szeretném megköszönni Igazgató Asszonynak: Zsúdel Antónia Orsolyának ,  Szegedi Judit Katalin Szakmai Igazgató helyettesnek, Konczné Kiss Krisztina Osztályfőnöknek,  Kovács Zsolt Masszázs Szakmai Oktatónak, illetve Mónus Ildikónak és Velezdi Barbara Gyógytornásznak mindazt a segítséget, figyelmet,  türelmet, amit “szárnypróbálgatásaink” alatt kaptunk.

Biztos alapok nélkül nem tudás, a tudás, mely megszerzéséért hálás vagyok és a mai napig büszkén tudok rá építkezni.
ferenczi_sandor_egeszsegugyi_szakkozepiskolaVégszó:
Aki az egészségüggyel és emberekkel szeretne foglalkozni, mindenképp keresse fel Miskolcon a Ferenczit, lélegzetelállító az a munka, ami ott folyik.

Comments are closed.