http://norbimasszor.hu

Ne hagyjuk magunkat kihasználni

Minden ember valahol egyedinek, egyenlőnek és megismételhetetlennek született. Igen tudom,  lehet naívan hangzik ez a kijelentés és azis lehet, hogy sokan mondták már előttem, de van benne valami ami mégis megfogott, az egyénhez való hozzáállás.  Úgy gondolom azért lettünk emberek, hogy életünket, képességeinket egymás segítésére fordíthassuk ,  és közös erővel tudjunk megoldani a felmerülő problémákat,  feladatokat.  Igen,  fontos  a közös erő,  ez az erő mindig az építést szolgálja. Amíg van közös erő addig egy dolog csakis épül és épül, amint megszűnik az erő ami a közöshöz való tartozást erősíti, abban az esetben megszűnik.  Sokszor van úgy, hogy érezzük, hogy egy adott helyen pozitív erőnket, a legnagyobb jóindulatunk ellenére sem tudjuk kamatoztatni.  Igen,  hiába mindennemű segítőkészségünk, „tenni akarásunk” valahogy nem úgy alakulnak a dolgok, azt érezzük, hogy energiánkat elszívják és befektetett erőnk nem hasznosul, és nem azok a célok valósulnak meg valójában amit szeretnénk elérni. 

Nos, mit tehetünk ilyenkor ?  Abban az esetben ha ezt érezzük jó úton haladunk önmagunk sorsának beteljesítésének felé, hisz rendelkezünk azzal az intelligenciával, amivel felismertük, hogy igenis ez a rendszer nem jó a számunkra.
Nincs kifogás… Kezdjük el a lépéseket tenni annak érdekében, hogy változzon életünk.  Igenis ezeket a lépéseket csak magunknak tudjuk megtenni,  és ha érezzük, hogy egyensúlyba vagyunk önmagukkal tegyük meg bátran. 
Nem vagyunk elégedettek munkahelyünkkel? Netán valami gondunk van?  Tanuljuk meg életünket csakis magunk irányítjuk, csakis mi döntjük el, hogy mi a számunkra megfelelő érték.
Sok helyen előfordul, hogy amikor le akarjuk zárni életünk egyes szakaszait, akkor negatív megerősítést kapunk, esetleg befektetett munkánkat, erőnket, becsmérelik…  Ilyenkor érdemes azon elgondolkozni, hogy vajon eddig akkor miért volt jó annak az illetőnek addig foglalkozni velünk? Sajnos az utolsó kapaszkodásban sokan elfelejtik az életük valódi célját, és nem a megoldást keresik, hanem az ego adta „fegyvereket” veszik elő, legyen szó akár a nyilvános megaláztatás vagy egyéb negatív eszközökről.  Az ilyen helyzetekkel NEM érdemes foglalkozni, mert ezzel a saját energiánkat pazaroljuk,  és megoldás nem lesz semmiképp sem.

De mi a jutalmunk ha merünk VÁLTOZTATNI ÉLETÜNKÖN?
-Megelőzhetőek a betegségeink nagyrésze, hiszen a betegségek  gondolatainkból táplálkoznak,
-boldogabbak, kiegyensúlyozottabbak lehetünk,
-családunkban nagyobb megbecsülésében részesülhetünk,
-hasznosnak érezhetjük magunkat,
-hosszútávon értéket teremthetünk,
-valódi megbecsülésben részesülhetünk.

Milyen kifogásokat találhatunk ki a változtatás ellen?
-nincs időm,
-nincs pénzem rá,
-fáradt vagyok,
-idős vagyok, nincs nyelvérzékem stb.
-fáfogjuk a megélhetésre, családról való gondolkodásra (Holott a családunk csak örül, ha pozitív változás ér bennünket, szerintem.)

Ne feledjük életünk kulcsa csakis a MI kezünkben van, MI MAGUNK döntjük el milyen életet élünk.
Kezdjük el tudatosan élni életünket, és ezzel kerüljük el a negatív gondolataink „ördögi körét” , amelyről a következő bejegyzésemben írok majd. Sok sikert kívánok a beteljesüléshez!

Masszőr Eskü

Az orvosi Hippokratészi eskühöz hasonlóan elkészítettem saját masszőri eskümet, íme:

Én, Kiséri Norbert esküszöm, hogy masszőri hivatásomhoz mindenkor méltó magatartást tanúsítok. Legfőbb célomnak tekintem a betegek testi-lelki segítség nyújtását és a betegségek prevencióját. A hozzám fordulók emberi méltóságát és jogait   tiszteletben tartom, bizalmukkal nem élek vissza és titkaikat megőrzöm.
Tudásomat folyamatosan gyarapítom, és azon leszek, hogy a masszázst és a kapcsolódó tudományokat magasabb szintre emeljem.
Fogadom, hogy masszőri képességeimet, masszőr kezeim erejét, gondolkodás módomat csakis betegeim, vendégeim javára fordítom, és óvni fogom őket az egészségre káros és ártalmas hatásoktól.
Ezt az esküt ünnepélyesen, szabad akarattal teszem.

Miért válassza Norbi Masszőrt?

Örülök, hogy Blog oldalamra látogatott, köszönöm meg előlegezett bizalmát , és mind emellett azt, hogy bejegyzéseimet, gondolataimat olvassa. Az oldal létrejöttének célja a masszázs népszerűsítse, segítség nyújtás egy jobb élhetőbb világ érdekében.

Napjainkban nagyon sok terhelés éri a szervezetünket, munka helyi stressz, helytelen étkezés, negatív gondolatok és még sorolhatnám, a mókus kerék forog és csak forog. Vajon tényleg érdemes felőrölni magunkat a hétköznapokban? Megéri a rohanás, az aggodalom?

Mondok valamit ÖNNEK: A legfontosabb csakis az egészség. Elveszthetjük házunkat, munka helyünket, autónkat? Na és? Tanuljuk meg, hogy bármit újra tudunk kezdeni, lehet időbe tart elérni azt a szintet, de előbb utóbb elérjük. DE HA AZ EGÉSZSÉGET ELVESZÍTJÜK, azt nem tudjuk csak úgy PÓTOLNI.
Épp ezért tartom FONTOSNAK a megelőzést, mert érdemes megelőzni a bajt, a fájdalmat vagy ha valami fáj akkor orvosolni , segítő tanácsokkal támogatni egymást.

Miért pont NORBI MASSZŐRT válasszam? Hiszen annyi masszőr van manapság, különlegesebbnél különlegesebb nevekkel, képességekkel, szolgáltatásokkal. A következő rövid 4 pont arról szól majd, hogy miért érdemes NORBI MASSZŐRT választani, mi az amit máshol nem biztos, hogy megkap.

1.Szeretet teljes hozzáállást, úgy masszírozom Önt, mintha saját édesanyámat, vagy testvéremet masszíroznám, nincs futószalag munka, nincs szálloda, ha ÖNNEL foglalkozom, CSAKIS ÖN A FONTOS.

2.Folyamatos szakmai képzés, leginkább az autodidakta és a tapasztalatok útján történő tanulást részesítem előnyben úgynevezett „mentoroktól”, olyan emberektől akik szakmán belül kimagasló sikereket értek el.

3.Valódi segítségnyújtást kap, hiszen komplex kezelésem több fázisból, illetve több terápia egyéni ötvözéséből áll.(Teljes tájékoztatás személyesen.)

4. Rugalmas masszázsidőt, ami azt jelenti , hogy egy masszázs óra nem pontosan egy masszázs óra, hanem több(problémától függően).

„Emberséget, korrektséget és szakmai képzettséget.”-Hiszen tényleg, azért Masszírozok, hogy ÖN  valóban jobban legyen.

A tél fűszere: A fahéj

A napokban készítettem egy csodálatosan finom, fűszeres, fahéjas teát. A forró folyadék elfogyasztása után merült fel bennem az a kérdés, hogy vajon mi másra használható még eme különleges fűszercsoda?
A fahéj jótékony hatással bír:
Az emésztőszervekre(Puffadás, hányinger gyorsabban megszűnhet) ,
Szív- és érrendszerre,
Vércukorszintre is.
A Brit Diabétesz szövetség lapjának októberi száma egy olyan, 12 hetes vizsgálatról számolt be, amelyben igazolták, hogy napi két gramm fahéj jelentősen csökkenti a vércukorszintet és a vérnyomást.
A londoni Imperial College kutatói abból a korábbi eredményből indultak ki, mely szerint hogy napi
fél teáskanál fahéj a II. típusú cukorbetegeknél jelentősen csökkenti a vércukorszintet, a triglicerid-
szintet, az LDL (káros koleszterin) és a teljes koleszterin szintjét. Ezután megállapították, hogy két hónapig napi 2 g fahéj elfogyasztása jelentősen csökkenti a rosszul kontrollált II. típusú cukorbetegek HbA1c szintjét és magas vérnyomását. Ezért a fahéj étrend-kiegészítőként fogyasztása egy újabb lehetőség a vércukorszint és a vérnyomás szabályozására –természetesen a gyógyszeres kezelés mellett.

IDŐPONTOT KÉREK MOST!