Spirituális utam

Őszinte leszek, mert nincs mit tagadnom, felvállalom mindazt, ami eddigi életem során történt velem és segítette spirituális felébredésem. Remélem nehéz helyzetben lévő olvasóimnak segítséget nyújt, azokban a pillanatokban, amikor épp szükségük lenne rá.

A spiritualitás gyermekkoromtól végig kísér, itt most szépíthetnék, de nem teszem, mert minden okkal történik, és a spirituális felébredéshez traumákat kellett átélnem. Vágjunk bele:

A történet az 1960-as években kezdődik, egész pontosan 1964-ben, édesapám megszületett, majd felcseperedett és, mint akkoriban Miskolcon, Borsodban sok-sok fiatal Kohász technikusnak tanult, mert biztos megélhetést és családjáról való gondoskodást látta benne. Majd jött az 1990-es évek rendszerváltása, és egy világ omlott össze benne, az addig 65-70 ezer embert foglalkoztató gyárban leépítések kezdődtek, és ebbe belebetegedett, az alkoholba folytotta bánatát, és egyre mélyebb krízisbe hozva ezzel magát.

Jómagam 1991-ben láttam meg a napvilágot, boldog gyerek voltam, szerettem az állatokat, családomat és jól éreztem magam. Viszont emlékképként feldereng a gyerekkoromban történt családon belüli erőszak, az egykor részegen hazatántorgó édesapám hajnali ordítozásai, lábam ölelgetése, vagy édesanyám kvarclámpafényben folytogatást követő hangjára(„Te szemétláda”-pontosan ezt mondta apámnak) ma is emlékszem, pedig csak 2 éves lehettem. Sok olyan tettet elkövetett édesapám, amit józanul utána nagyon bánt, de végül is édesanyám feladta a harcot vele és körülbelül 4 éves koromban elváltak. Persze kezdetben voltak próbálkozások, tartsuk össze a családot, de édesapám alkoholizmusa után ez nem sikerült. Általános másodikos lehettem mikor, édesapámmal újra gyakrabban elkezdtünk találkozni, és hidegséget éreztem iránta, viszont az a mai napig bennem van, hogy a kohász múzeumba vitt el minket, egyszóval büszkén mutatta be az egykori „birodalmat”.  Sajnos ezek a próbálkozások , amint érezte , hogy megszerzi a bizalmat, egyből alkoholizmusba csaptak át. Emlékszem 4.-ikes lehettem, mikor annyira berúgott, hogy mentőt kellett hozzá hívni, de volt mikor a rendőrséget is , mert részegen a forgalom közt szaladgált. -Sose felejtem el azt, hogy a 112-őt tárcsázva, egy rendőr egy kb. 10 éves kisfiúnak, nekem azt mondja, hogy ha iszik apa „nem kellene italhoz engedni.”- Mai fejemmel is kegyetlennek gondolom ezt a hozzáállást.  Talán ezek a pofonok kellettek ahhoz, hogy korán megtapasztaljam a „gyomorideget”, fájdalmat, stb.   és mindez segítse spirituális felébredésem.

A következő fejezet:

Édesanyám új párkapcsolatot kezdett, melyben boldog volt, és mi új nevelőapát „kaptunk”, aki egy csodálatos személy volt. Persze édesapánkkal is tartottuk a kapcsolatot, de sose tudtunk, úgy elbeszélgetni vele , mint nevelőapukánkkal. Ezek a évek meghatározóak lettek későbbi életemben. Közben nagymamám bőrrákban elhunyt, amiben az volt a különleges, már ha lehet ilyet írni, hogy egyáltalán nem vett igénybe orvosi ellátást, utolsó pillanataiban is nagyapám törölte le  a homlokát, nyugalomban halt meg.(Persze nekik is megvoltak a saját problémáik, pont úgy mint mindenki másnak.)

Ilyenkor fogalmazódott meg bennem, az emberekkel való foglalkozás fontossága, emberek jobb életének biztosítása, és mivel gyerekkoromban „kamionsofőr” akartam lenni.(Talán épp az apámtól való menekvés miatt?), és autószerelőnek tanultam, ekkor egy  hét alatt nagy váltással egészségügyi iskolába kezdtem el járni. Közben folyamatosan 4.5 felett tartottam, tanulmányi átlagomat, és csodálkozva néztem azokat a srácokat, lányokat, akik kevesebb problémával, hétvégi bulizgatásokkal 1-es 2-es iskolai osztályzatokkal  bukdácsolnak. Engem egyszerűen vonzott a tudás, és az empátia, amit ott tanulhattam, és ebből az alapból fejlődött ki a masszázs terápiával való elmélyedésem. Nagyon keveset voltam otthon, tanultam, fejlődtem, olvastam.

A történetem 2013-ban folytatódik, amikor augusztusban meghalt nagyapám, otthonától szeretteitől távol, saját lábán elsétált a Bükkbe, és meghalt- ez tervezett szándéka volt, mert jegygyűrűjét is levette, ami addig élete során sose került le gyűrűsujjáról.(Előtte a részeg édesapámmal vitatkozott.) Nagyapám halálát követően édesapám , belebetegedve , még nagyobb krízishelyzetbe került, és még több alkoholra volt szüksége. Közben nevelőapám szeptemberben elhunyt- ami újabb fájdalomként rázta meg családunkat. A két halálesetet, egy családon belüli rákos megbetegedés(szájüregben) illetve másik dolog nagymamám combnyaktörése fokozta, mellyel nagymamám nemcsak teste feletti kontrollt vesztette el, hanem szellemi leépülése is megkezdődött.(Olykor meg se ismer minket.) Majd az i-re a pontot 2014.január 6.-án elhunyt édesapám tette fel, egyértelműen az alkohol miatt halt meg májzsugorodásban, kórházi keretek közt. Összesen fél év alatt 5 trauma.

Azóta minden csendesebb lett… Sokan teszik fel nekem a kérdést, hogy hogy bírod mindezt?

Erőt merítek az eddig történtekből, de mindezt nem egy sajátos, önző cél érdekében, hanem egy nemesebb szándék miatt teszem. Tudom rengeteg erőm van, és tudom képes vagyok segíteni másokon, jobb életet létrehozni, teremteni számukra.

Hitvallásom a következő: Apám esetéből tanulva, nincs betegség, hanem működészavar van a testben, lélekben (Apám miért lett alkoholista?- mert nem bírta feldolgozni a gyár bezárását, nos ha sikeresen feldolgozza a problémát talán mindez elkerülhető lett volna.), és ha ez megoldódik, akkor mind szellemi, mind fizikai képesek leszünk egészségesek lenni, és élvezni az élet csodáit mindennapjainkban.