http://norbimasszor.hu

Nyugati alapokkal rendelkező gyógymasszőrként mindig is nagy érdeklődéssel követtem az évezredekre visszanyúló keleti gyógymódokat, technikákat, mely sokban hozzásegített nyitottságom és masszázs alapjaim kiegészítéséhez, esetleges megerősítésekhez is.  Legalapvetőbb különbség  a nyugati és keleti masszázsokban a megközelítés, míg az orvosi gyógymasszázzsal egy konkrét probléma pl. hátfájás, izomfájdalmakat igyekszünk gyógyítani, addig a keletről érkező tanok, vagy éppen tudás az okokat összefüggéseket tárja szemünk elé és a középpontjába filozófia háttérrel ez kerül.

Fontosnak tartom megemlíteni, hogy a két megközelítés szerintem egymás nélkül nem létezik, sőt egyértelműen kiegészítik egymást, épp ezért masszázsomban úgy láttam jónak, ha mindkét oldal hasznos technikáit összeválogatva nyújtok segítséget a hozzám fordulóknak, pácienseimnek.   

Miért jó az orvosi gyógymasszázst kiegészíteni thai masszázzsal?

Az orvosi gyógymasszázs megadja azokat a biztos szakmai alapokat, mellyel az tünetek segíthetünk, míg a thai masszázsból ismert fogások az izomcsomók, trigger és tenderpontok lazításán túl, a harmonizálásban és a megfelelő energiaállapot megőrzésében is nagy szerepet kapnak.  Gyógymasszázsom nyugati fogásait a problémától függően nagy előszeretettel egészítem ki az energiavonalak pontnyomásos kezelésével, mellyel még komplexebb lehet a kezelés.

Ha a gyógymasszázst vivőanyaggal végezzük és a thai masszázst olaj nélkül, mégis, hogy jön létre a masszázs terápiák ötvözete?-merül fel sokakban a kérdés.  A masszázs az egyik legkreatívabb szakma, persze ennek a kreatív munkának, csakis akkor van értelme, ha a páciens gyógyulását szolgálja, illetve egy masszőr csak akkor válik jó terapeutává, ha tudja, hogy mit miért végez, milyen célból, mik a kockázatai ebben az esetben és mi lesz a várható eredmény.

Az orvosi gyógymasszázsomban, épp ezért a thai fogások a masszázs végét képzik, hisz mindennek megvan a maga sorrendje.  A masszázs után, a Breuss papírral(Breuss  porckorong regeneráló masszázs fogások után) szárazra törlöm az adott háti területet, és ezek után következik a hát energiavonalainak kezelése thai pontnyomás fogásokkal, utána thai nyújtással.

Kiknek ajánlott a gyógy-és thaimasszázs speciális ötvözete?

– ülő munkát és mozgásszegény életmódot folytatóknak
– reumatikus és ízületi panaszok esetén
– stresszes életmód és alvásproblémák esetén
– sportolóknak és nehéz fizikai munkát végzőknek
– bárkinek általános megelőző, közérzetjavító kezelésként

Kontraindikációk a kezelésnél:

Az általános masszázs kontraindikációi.

Mi lesz az eredmény?

Létrejön egy komplexebb terápia, mely a nyugati és keleti masszázsok pozitívumait felhasználva segít egy hatékonyabb kezelés létrejöttében, mindemellett a nyugati alapok folyamatos kontroll alatt tartja a terápiát, és harmonizálja testünket lelkünket egyaránt.  A terápia rendszeres alkalmazása jó közérzetet biztosít, emellett kiváló gyógyhatása van a szív- és érrendszeri, emésztőrendszeri és mozgásszervi megbetegedések megelőzésére és kezelésére is.

thai-masszázs-budapest

Kérdése van esetleg hozzászólna? Írjon e-mailt a norbert@kiseri.hu -ra.

Amennyiben hasznosnak találta bejegyzésem kérem ossza meg másokkal is, segíthet vele!

Jó egészséget!

 

IDŐPONTOT KÉREK MOST!